Sport

Női kézilabda-Európa-bajnokságot rendez Magyarország

A Magyar Kézilabda-szövetség bejelentette Facebook-oldalán, hogy Ausztriával és Svájccal közösen Magyarország rendezi majd a 2024-es női Európa-bajnokságot.

Az Európa-bajnokság csoportmérkőzéseit Budapesten, Debrecenben, az ausztriai Innsbruckban (két csoport) és a svájci Bázelben (két csoport) rendezik, de szó van egy további osztrák város bevonásáról is. A középdöntőket Budapesten és Debrecenben, az elődöntőket és a helyosztókat a magyar fővárosban rendezik majd.

Mint ebből is látszik, a budapesti helyszín kiemelt figyelmet kap majd, az új rendezvénycsarnoknak pedig az előzetes tervek szerint 2021 november 15-re fel kell épülnie, mivel a 2022-es magyar-szlovák férfi kézilabda-Eb-re el kell készülnie.

Az európai szövetségnél három pályázat közül választhattak, a magyarokat is magában foglaló pályázat 22 szavazatot kapott, a cseh-lengyel-szlovák rendezés 16-ot és a harmadik körre kieső oroszországi lehetőség csak 11-et. A második körben már csak az első két pályázatra lehetett szavazni és mivel az oroszoktól hatan is a végső győztes mellé álltak, így nyertük a kiírást.

Magyarország 2004-ben egyedül, 2014-ben Horvátországgal közösen rendezett már női Eb-t.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Jamamura Hirosi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik