Belföld

Kormányszóvivő: Nagyon fontos a klímavédelem

Nagyon fontos kérdés a klímavédelem Magyarországon is, sőt a téma sokkal fontosabb annál, minthogy politikai csatározások kereszttüzében legyen – emelte ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A szóvivő hangsúlyozta, az a nyolcpontos klíma- és természetvédelmi akcióterv, amelyet a kormány elfogadott, tervszerű és sok feladattal járó csomag.

Nem látom, hogy melyik lenne az a pontja, amivel egy, a hazáért felelősen gondolkodó, a klímáért és a természetért tenni akaró ne értene egyébként egyet

– mondta. Hozzátette: az akcióterv olyan pontokból áll, mint a fa- és erdőtelepítések elősegítése, illegális hulladéklerakók elleni küzdelem, vagy éppen az egyszer használatos műanyagok betiltása.

Kifejtette, a célok között szerepel, hogy a következő 10 évben az erdős területek arányát 21 százalékról 27 százalékra növelik, másrészt vállalták, hogy minden újszülött után 10 fát ültetnek, ami évente körülbelül egymillió fát jelent.

Ugyanakkor támogatják a nap- és atomenergia felhasználást is, hiszen ez a két tiszta energiahordozó kell ahhoz, hogy a rezsi és az élelmiszer ára ne emelkedjen a jövőben.

Itt a bizonyíték: vizet prédikál és bort iszik fél Európa
Több tagország bejelentette, hogy a klímavédelem érdekében bezárja a szénerőműveit. Közben egy kiskaput kihasználva tovább szennyezne.

Szentkirályi Alexandra kiemelte, olyan környezetet szeretnének teremteni, ami szép, egészséges. Emellett a kormány elkötelezett, de elvárják a nagy külföldi multinacionális vállalatoktól is, hogy vegyenek részt a küzdelemben. Ugyanakkor a kis- és középvállalkozások esetében a kormány 32 milliárd forinttal támogatja a megújuló energiaforrások felhasználását.

A Mátrai Erőmű kapcsán elmondta, az üzem folyamatosan áll át egy minél környezetkímélőbb modellre.

(MTI)

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik