Sport

Tizenkét év után visszatér a női tőrcsapat az olimpiára

A női tőrözök utolsó kvalifikációs versenyén a magyarok Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra összeállításban hatodik helyen végző női tőrcsapat maga mögött tartotta a lengyeleket, ezzel kijutott a tokiói olimpiára.

A magyar női tőrválogatott 12 év elteltével lehet ott újra az olimpián. A csapat indulása azt jelenti, hogy egyéniben is három vívó indítható ebben a szakágban.

A szakág hazai képviselői néhány hónapja még nehéz helyzetben voltak, de novemberben Kairóban, decemberben St. Maurban jelentősen javultak az esélyeik. Januárban aztán Katowicében is kedvezően alakultak a dolgok, így az utolsó vk-állomás döntött a sorsunkról.

Kazanyban a negyeddöntőben a magyarok az olaszoktól (13-45), a németek pedig a franciáktól (33-45) kikaptak, a lengyelek viszont rendkívül kiélezett küzdelemben egy tussal (42-41) megverték az oroszokat. Ezután a mieink 45-27-re verték a németeket, majd 45-37-re kikapott az oroszoktól, ezzel hatodik lett, míg a lengyelek 45-36-ra alulmaradtak az amerikaiakkal szemben, végül pedig 45-41-es vereséget szenvedtek a franciáktól, így a magyarok számára kedvező negyedik helyen zártak.

A ranglistás helyezés alapján így Tokióban is drukkolhatunk majd a női tőrözőinknek.

Kiemelt kép: hunfencing.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik