Nagyvilág

Pozsony betiltaná az otthoni pálinkafőzést

A pénzügyminiszter szesziparban dolgozó barátait sejtik a háttérben.

A szlovák pénzügyminisztérium eltörölné a Híd pálinkafőző törvényét, amely szerint tavaly januártól otthon is lehetett főzni pálinkát. A pálinkafőzés adóköteles volt, a vámosok szigorúan ellenőrizték. Az Új Szó azt írja, a pénzügyi tárca azzal indokolja az otthoni pálinkafőzés betiltását, hogy ez  túl nagy adminisztrációs, anyagi terhekkel jár, az államnak nem hoz hasznot.

Az állami költségvetésbe 2160 euró jövedéki adó érkezett, míg az  ellenőrzés ennek a többszörösébe kerül. Hivatalosan 26 otthoni pálinkafőzőt jegyeztek be, azaz az érdeklődés sem nagy, de az otthoni pálinkafőzők megsokszorozhatják az illegálisan előállított szeszes italok mennyiségét, ami további adócsaláshoz vezethet.

Sólymos László, a Híd elnöke a lapnak azt mondta, nyílt titok, hogy nagy hagyománya van az otthoni pálinkafőzésnek, éppen azért nyújtották be javaslatukat, hogy az embereknek ne kelljen megszegniük a törvényt. A parlamentben sem volt vita, de már akkor tiltakoztak a szeszfőzdék, a szeszipari cégek. Szerinte most is ezek állnak a háttérben.

A pártelnök sajnálja, hogy Eduard Heger enged a szeszlobbinak. Szerinte a pénzügyminiszternek inkább el kellene törölnie a házi főzet utáni jövedéki adót, nem gondolja, hogy ez az intézkedés

koldusbotra juttatta volna a pénzügyminiszter szesziparban dolgozó barátait, egykori kollégáit.

Kiemelt kép: 24.hu / Bielik István 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik