Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 4 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarország az élmezőnyben

  • 2019. november 29.
  • PKata

Idén 30 országban összesen több mint 16 ezer akcióval zárult az Európai Hulladékcsökkentési Hét, Magyarország 410 szemléletformáló ötlettel kapcsolódott a kezdeményezéshez, ezzel mások mellett Lengyelországot és Németországot is megelőzve az ötödik helyen végzett - mondta Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára az MTI-nek.

 

Boros Anita kiemelte: Magyarország hetedik alkalommal csatlakozott a nemzetközi programsorozathoz, hulladékcsökkentő akciói számát tavalyhoz képest közel megkétszerezte.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fontos területként kezeli a környezeti fenntarthatóságot, a keletkező hulladék mennyiségének csökkentését eredményező kezdeményezések támogatását - tette hozzá. Bár az eseménysorozat hivatalosan lezárult, a tárca továbbra is elkötelezetten támogatja a fenntarthatósággal kapcsolatos szemlélet elterjesztését annak érdekében, hogy az mindennapjaink részévé váljon - fejtette ki az államtitkár. "A program magyar résztvevői sikeresen kinyilvánították, hogy felelősséget érzünk környezetünkért, keressük a jó megoldásokat, és ezekért tenni is tudunk" - hangsúlyozta Boros Anita.

Az önkéntesek egész Európában saját ötleteiket megvalósítva hívták fel a figyelmet a hulladékmennyiség csökkentésének fontosságára, a termékek újrahasználatára, a már hulladékká vált anyagok újrahasznosítására, az ezt segítő szelektív hulladékgyűjtés lehetőségére és módszertanára.

A Hulladékcsökkentési Hét hazai szlogenje idén a "Nyisd ki a szemedet, csökkentsd a szemetet!" volt. A lebonyolítást az ITM megbízásából a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) koordinálta - emlékeztetett Boros Anita.