szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A szándékot, hogy Katart eltávolítsák Irántól, ma egészen nyilvánvalóvá tették az Öböl menti arab országok.

Az Öböl menti arab országok, amelyek megszakították kapcsolataikat Katarral, azt követelik tőle, hogy szakítsa meg diplomáciai kapcsolatait Iránnal, zárja be az al-Dzsazíra televíziót és a területén lévő török támaszpontot.

Az arab országok 13 követelésből álló listát állítottak össze, amelyet az Öböl menti válságban közvetítő Kuvait továbbították Katarnak. Az említetteken kívül azt is követelik Dohától, hogy szakítsa meg minden kapcsolatát a Muzulmán Testvériség nevű iszlamista pánarab mozgalommal, a Hezbollah libanoni síita szélsőséges csoporttal, továbbá az al-Kaida és Iszlám Állam nevű terrorszervezettel.

Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek, valamint Bahrein, Líbia, Jemen, Mauritánia, Mauritius és a Maldív-szigetek a múlt hét elején jelentette be, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Katarral, azzal vádolva vezetőit, hogy terroristákat támogatnak, együttműködnek Iránnal, és beleavatkoznak a belügyeikbe.

Dercsényi Dávid Világ

Így élnek a magyarok a lezárt Katarban

Az első napok kapkodó bevásárlásai után megnyugodtak a kedélyek Katarban, már ami az egyszerű polgárokat és vendégmunkásokat illeti. Miközben a kis ország királyi családját komoly próba elé állította a szomszédos országok páratlan kiközösítése, az ott lakó magyarok köszönik, jól vannak.