szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A OnePlus 5 sem kerülhette el a sorsát: karcolták, égették, hajlították, hogy kiderüljön, mennyire ellenálló.

A napokban mutatták be 2017 vitathatatlanul egyik legizgalmasabb telefonját, a remek ár-érték arányú OnePlus 5-öt. Volt, aki a specifikációi, illetve belső alkatrészei helyett inkább arra volt kíváncsi, mennyire strapabíró az újdonság. JerryRigEverything szokás szerint a YouTube-ra tette fel azt a videót, amelyik a OnePlus 5 tortúratesztjének krónikása.

A karcolástesztnél mindenképpen érdemes figyelembe venni, hogy a készülék kijelzőjét Gorilla Glass 5 védi, nos, mint kiderült, nem is akárhogyan. Hétköznapi pénzérmével, kulccsal nem is lehet kárt tenni a kijelzőben, és hasonló a helyzet az anodizált alumínium hátlapnál is, amelyben csak penge tud kárt tenni. Az üveggel védett hátlapi dupla kamera is ellenálló, nem kell a karcolástól félteni sem a 16, sem a 20 MP-es modult.

YouTube/JerryRigEverything

Kis kitérőként a (tortúra)tesztelő is felhívja a figyelmet a 3,5 mm-es fejhallgató-csatlakozó meglétére, illetve arra, hogy bár a telefon nem vízálló, minden megvan benne, amit manapság elvárhatunk egy csúcskategóriás eszköztől. Még arra is magyarázatot kapunk, miért követte 5-ös szám a 3-ast (OnePlus 3 volt a korábbi modell) – többek között azért, mert vannak olyan nyelvek, amelyeknél a 4-es szám kiejtése ugyanolyan, mint a halál szóé, és ki akarna egy ilyen telefont magának?

Az égetés tesztben is ellenállónak bizonyult a OnePlus 5, meglehetősen sokáig, 40 másodpercig bírta, s csak azután kezdtek el kifehéredni a pixelek. Ezek azonban így is maradtak, úgyhogy a tesztelő azt javasolja, ha véletlenül tűzbe esne a telefon, azonnal vegyük ki onnan, de még jobb, ha egyáltalán nem kerül ilyen helyzetbe.

YouTube/JerryRigEverything

Hátra volt még a hajlításteszt, ami a telefon vastagsága, pontosabban vékonysága miatt volt izgalmas, de a OnePlus 5 ennél a megpróbáltatásnál is jól szerepelt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.