szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kétévente rendeznek World Pride-ot, most Madrid lesz a házigazda. A városháza homlokzatára óriási szivárványszínű zászlót tűznek ki. A rendezvényt a spanyol királyi pár is támogatja. Az ígéretek szerint kétezer rendőr lesz az utcákon. Szinte tele vannak a szállodák, Madrid több száz millió eurós bevételre számíthat.

A spanyol fővárosban hárommillió vendégre számítanak a következő tíz napban, akik a pénteken kezdődő World Pride rendezvényekre érkeznek a világ minden részéből. "Éljen az élet!" – a szervezők ezt a mondatot választották ebben az évben az esemény mottójául, amelynek csúcspontja a július 1-jei melegfelvonulás lesz Madrid belvárosában. A melegbüszkeség menetére minden eddiginél több, összesen kétmillió résztvevőt várnak, és 52 feldíszített bulikamionnal készülnek, de addig is rengeteg program lesz a városban az LMBTQ-közösség világtalálkozójához kapcsolódóan.

A belvárosi tereken felállított szabadtéri színpadokon spanyol és nemzetközi előadók lépnek fel, összesen 250-en. Érkeznek művészek egyebek mellett Argentínából, Kubából, Ausztriából, Belgiumból, lesznek koncertek, revük, táncbemutatók.

A neves Universidad Autonóma de Madrid egyetem ad otthon a Madrid Summit nevű emberi jogi konferenciának, a világhírű Prado múzeum pedig tárlatot rendez az azonos neműek közötti szerelemről szóló műtárgyaiból.

Spanyolországban éppen 40 évvel ezelőtt, 1977-ben tartották az első utcai megmozdulást a melegjogok védelmében, Barcelonában. Ennek az eseménynek fotókiállítás állít emléket.

A szervezők mindemellett készülnek sportversenyekkel, könyvvásárral és filmvetítésekkel is.

A rendezvényt támogatja a spanyol királyi pár, akik levélben tolmácsolták jókívánságaikat a szervezőknek, abban bízva, hogy a madridi World Pride sikeres lesz.

Madrid belvárosa szivárványszínekbe öltözik a következő napokban, a városháza homlokzatára 12 méter hosszú és 6 méter széles szivárványszínű zászlót tűznek, amely 100 ezer kisebb szalagból áll. Az önkormányzat 72 gyalogátkelőhelyen kicserélte a közlekedési lámpák ikonjait, a szemaforokon azonos nemű párok sziluettjei láthatók. A tervek szerint fennmaradnak a Pride után is.

A Rentalia nevű turisztikai szálláskereső internetes oldal felmérése szerint Madridban több mint 95 százalékos a szálláshelyek foglaltsága a rendezvények idejére.

Becslések szerint a spanyol főváros 300 millió eurós bevételre számíthat a következő tíz napban.

A nagy tömeg miatt fokozzák a biztonsági intézkedéseket a World Pride idejére: kétezer rendőr lesz az utcákon, és a felvonulás miatt a belvárosba nem hajthatnak be a 3500 kilogrammnál nagyobb össztömegű járművek.

Madridban minden évben rendeznek Pride-ot, de a World Pride-ot csak kétévente szervezik meg, mindig más városban. 2014-ben Toronto, 2012-ben London volt a házigazda, Madrid után, 2019-ben pedig New York fogadja be a rendezvényt.