szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy év alatt ketten használták a hatvani kerékpáros kalandparkot, ami a semmibe vezető kerékpárúttal együtt csaknem milliárdos tétel volt. Mészáros-érdekeltség az építő.

Elment megnézni a Magyar Nemzet, milyen állapotban van a 2015-ben átadott, Hatvant és Boldogot összekötő kerékpártút, ami a hatvani sétánnyal, gyalogoshíddal és kerékpáros kalandparkkal együtt 1,139 milliárd forintba került, a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségébe tartozó Duna Aszfalt építette. Az úton már az átadás után javításra volt szükség, a burkolat télen szétrepedezett, a résekből gyom nőtt ki. 7,3 kilométerből hetet újra kellett aszfaltozni vagy javítani. A kerékpárút állapota tovább romlik, a természet lassan őrli.

Az úton Boldogra nem lehet eljutni, a környék kerékpárút-hálózatához sem csatlakozik. Boldog polgármestere szerint hamarosan megépül a kerékpárút a településig. A lap megnézte a kerékpáros kalandparkot is, amit 2015 óta 39-en használtak. 2016-ban az Átlátszónak Hatvan azt írta, 37-en mentek be, vagyis egy év alatt ketten mentek fel a fadeszkákból összekalapált, védőháló nélküli pályára. A parkot nem lehet bezárni az uniós támogatás miatt.