szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Amikor kijön egy-egy új iPhone, a rajongók veszik, mint a cukrot. Az iPhone 8-ak esetében azonban nem egészen ez történt. Az iPhone 7 jóval kedveltebbnek tűnik.

Javában árulják már az idei új iPhone-okat, az iPhone 8-akat, amelyek jó pár frissítést tartalmaznak az elődökhöz képest, azonban az értékesítés nem úgy halad az amerikai piacon, ahogyan azt az Apple-nél várták. Nemcsak arról van szó, hogy egy évvel korábban sokkal nagyobb volt az érdeklődés az iPhone 7-ek iránt, hanem arról is, hogy sokan még most is inkább a tavalyi modelleket veszik, mint az ideieket.

Apple

A Reuters, idézve az egyik piacelemzőt, több okot is felsorol. A legfontosabb talán az, hogy az új iPhone-okba került (amúgy nem is eget rengető) innovációk nem feltétlenül jelentenek új ügyfeleket, sokan inkább az olcsóbb iPhone 7-et választják. Már csak azért is, mivel sok helyen kedvezménnyel kínálják ezeket a telefonokat, így az árkülönbség akár 200 dollár (több mint 50 ezer forint) is lehet, ami még az amerikaiaknak sem mindegy. További ok az amerikai szolgáltatók promóciója, amely állítólag jóval szerényebb volt, mint az iPhone 7 esetében.

Végül ott a jubileumi iPhone is, amelyik – a legújabb hírek szerint – valóban megjelenik majd november elején. Az igazi innovációk (OLED kijelző, arcfelismerés és egyéb exkluzív funkciók) ugyanis ebbe a készülékbe kerülnek majd, és akinek sok pénze van, az most inkább kivár.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.