szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Akár már ma nyélbe üthetik azt az üzletet, amellyel az Apple igazán nagy játékos lehet a zeneszolgáltatásban.

A Shazam Entertainmenttel tárgyal az Apple. Azzal a céggel, amelynek a szoftverével a felhasználók azonosítani tudják a zene forrását, és nemcsak egyedi zeneszámokat, hanem sorozatokat, filmeket is. A TechCrunch jól értesült forrásai szerint már hétfőn megköthetik az üzletet, a vételár mintegy 400 millió dollár lehet.

A Shazam okostelefonos appja bizonyos fokig már illeszkedik az Apple Sirijéhez. Ha az iPhone-ra telepítve van a Shazam, akkor a felhasználó megkérdezheti tőle: Hey Siri, what’s that song (Hé Siri, mi ez a dal), és az alkalmazás megadja a választ. De ez persze csak egy kis rész a Shazamból, érthető, ha az Apple többet akar.

Shazam

A Shazam egyébként még jóval az appok világa előtt debütált, egy olyan szolgáltatásként, amelyet SMS-ben lehetett elérni. Később az első appok között került be 2008-ban az App Store-ba. 2016 szeptemberében már egymilliárd letöltést könyvelhetett el, azonban nem tudta igazán nagy nyereségre beváltani ezt.

Az Apple-nek volt már korábban egy nagy zenei bevásárlása: 2014-ben hárommilliárd dollárért vásárolta meg a Beatset, ami az Apple Music alapja lett. Az Apple Musicnak körülbelül 30 millió előfizetője van, míg a Spotifyért 60 millióan fizetnek, és összességében 140 millióan használják.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.