szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy frissen indult blogon került a nyilvánosság elé egy hangfelvétel, amelyen a Párbeszéd és az MSZP miniszterelnök-jelöltje nyíltan beszél arról: már megbánta, hogy vállalta a megbízatást.

"Alapvetően az az érzésem, hogy a faszért hagytam magam rábeszélni erre miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem" – mondja Zugló polgármestere a Karácsony Gergely és ami mögötte van című blogra szombaton késő este kikerült 40 másodperes hangfelvételen.

Szavaiból kiderül, egyáltalán nem hiányzott neki a jelöltség. "Annyi hatása volt, a PM felment 0%ról 1-re,ennyit tudtunk elérni ezzel. Sokkal beljebb nem vagyunk. Ráadásul nekem van egy fő állásom, ami önmagában egy kibaszott politikai stressz, hogy lesz Zuglónak költségvetése, meg ilyen apróságok. Van nekem ilyen szempontból dolgom, így tudom is magam áltatni azzal, hogy én teszek az ügyért, vagy valamit csinálok" – magyarázta.

Az Indexnek Karácsony megerősítette, hogy ő hallható a felvételen, és arra már a Facebook-oldalán is reagált. Ott azt írta, köszöni az ingyenreklámot.

Hozzászólásában a Párbeszéd politikusa elnézést kért a stílusért, "de úgy tudtam, hogy a barátaimmal beszélgetek, őszintén. Sajnálom, hogy valaki visszaélt a bizalmammal. Pontosan tudom, hogy ki késztette a hangfelvételt, de nem fogom elmondani" – tette hozzá.