szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A 15 éves Anthony Borges az egyik túlélője a floridai lövöldözésnek, amelyben 17 ember hunyt el.

Mint korábban megírtuk, az első lövések a tanítás végén, helyi idő szerint délután két óra körül dördültek el az iskola bejárata előtt, majd az udvaron, végül az épületben.

A diákok a tantermekben rejtőztek el a tömeggyilkos elől. Anthony Borges volt az utolsó, aki társai után bemenekült. Egy darabig zárva tartotta az ajtót, később azonban sikerült a gyilkosnak kissé benyomni azt, így az iskolásokra leadott öt lövés mindegyike Anthony hátát és lábát találta el. A teremben lévők túlélték a tragédiát – írja a Telegraph.

A helyi seriff nemrég meglátogatta Anthonyt a kórházban. A Facebookon azt írta, szerencsés, hogy kezet foghatott a fiatallal, aki szerencsére felépül, de még sok műtét áll előtte.