szerző:
Tetszett a cikk?

A síszövetség ragaszkodott Elizabeth Swaney téli olimpiai indulásához, a MOB-nak nem tetszett, hogy nem találták nyomát komoly sportolói múltjának, így például korábbi doppingvizsgálatainak – tudta meg a hvg.hu. Nem bánták meg, hogy kivitték, mégis átgondolnák a maradvány kvóták kihasználásának rendszerét.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) számára kérdéses volt a végül tragikomikusan gyenge teljesítményt nyújtó Elizabeth Swaney pjongcsangi szereplése, ami csak az utolsó pillanatokban dőlt el.

"Az utolsó pillanatig ment az egyeztetés. De nem bántuk meg, és semmiképpen sem szeretnék megbántani a magyar lapokban erősen kritizált versenyzőt” – mondta Vékássy Bálint, a szervezet főtitkára. Kétségeik ugyanis nem azért voltak, mert a magyar édesanyától származó amerikai lány „béna lenne”, hanem mert az indulás előtt nem volt alkalmuk meggyőződni a teljesítményéről.

„Az volt a kérdés, hogy kivigyünk-e valakit, akit soha nem láttuk, és a nemzetközi doppingellenőrzések rendszerében sem volt előélete” – magyarázta. Ugyanakkor a Magyar Síszövetség ragaszkodott Swaney-hez, ő pedig vállalta, hogy Budapestre jön és minden szükséges vizsgálaton, doppingellenőrzésen részt vesz. Ez így is lett, így indulhatott el freestyle félcső ágban – a produkciót itt megnézheti.

Vékássy Bálint utalt arra is: a magyar sportéletben generális az a hozzáállás, hogy a maradvány kvótákat – amivel Swaney is indult – mindenáron ki kell használni. Szerinte a kialakult helyzet egy jó lehetőség arra, hogy ezt a kérdést most újra átgondolják.

A MOB kommunikációs vezetője. Molnár-Bánffy Kata hasonlóképpen nyilatkozott arról, hogy eddig az volt a szabály: aki a maga sportágában a nemzetközi szövetségek által meghatározott kvalifikációnak megfelel, azt nevezte a MOB az olimpiákra. "Akinek tehát a szövetség bizalmat szavazott, annak a MOB is." Ezt a gyakorlatot azonban most át fogják gondolni.

Ahogy korábban megírtuk, a versenyző visszaadott kvóták újraosztása nyomán indulhatott el Pjongcsangban. A kötelezőt teljesítette a kvalifikációhoz: részt vett a szükséges számú világkupaversenyen, ahol a legjobb harmincban végzett. Igen ám, de a legtöbb ilyen megmérettetésen az indulók száma nem is éri el a harmincat, így pedig már nem nehéz teljesíteni a nemzetközi szövetség (FIS) kvalifikációs követelményeit.

Utolsó lett, de lelkesen integetett
MTI / Czeglédi Zsolt