szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Újabb név hullott ki a listáról.

Nem vállalja az újabb négy évre szóló megbízást Fazekas Sándor, az agrártárca vezetése helyett a Fidesz-frakció munkáját erősítené az új kormányzati ciklusban – jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Magyar Időknek adott interjúban. Az interjúból egyelőre egy rövid hír jelent meg a lap internetes oldalán, amely szerint Fazekas utódját már kijelölték, a miniszterelnök hamarosan tájékoztat a részletekről.

A tárcához új feladatok is kerülnek. Emlékeztetőül: Fazekasé volt az egyik legerősebb mondás a kampányban, azzal fenyegetett, ha jönnek a migránsok, rovarokat kell majd enni.

A jelenlegi kormányból Fazekason kívül eddig kiesett

Marad viszont Varga Mihály gazdasági miniszter, Orbán ugyanis a Bankszövetség ülésén elmondta, folytatásra kérte a minisztert.

A kormánynak 10 minisztere van, hat emberről nem tudni biztosat, ráadásul az sem kiindulópont, akiket Orbán az évértékelőben megemlített, hiszen a Varga Mihálynak kijáró "bravó" mellett köszönetet mondott Fazekas Sándornak, és a felsőktatásban tanuló roma diákok számának növekedése miatt kiemelte Balog Zoltánt is, aki előtt "megemelhetjük a kalapunkat." Szijjártó Péter külügyminisztert is megemlítette, de csak annyira, hogy az ENSZ szerződés szövegének megváltoztatása szép munka lesz "Szijjártó Péter barátunknak".

Pintér Sándor belügyminiszterről korábban azt írták, nem vállal újabb ciklust, a Magyar Nemzet meg is nevezte utódjaként Kocsis Mátét. Szeszták Miklós távozására is sokan fogadtak volna korábban. Rogán Antal korábban sem bukott bele botrányaiba, azóta pedig újabb kétharmados győzelem köthető részben hozzá.