szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A technológia gyors fejlődése miatt egyre biztosabbá válik, hogy nagyon sok területen felesleges lesz az emberi közreműködés, hiszen a robotok szinte mindent megoldanak majd helyettünk. Akár azt is, ha egy IKEA-s bútort kell összerakni.

Az IKEA-ban vásárolt bútorokról szinte köztudott, hogy összeszerelésükhöz valóságos taktikai terv készítésére van szükség, az apró emelek megfelelő helyre való illesztése néha ugyanis komoly (kéz)ügyességet igényel. Épp ezért is annyira jelentős a szingapúri egyetem kutatóinak találmánya, akik nem mást építettek, mint egy IKEA-s bútorok összerakására fejlesztett robotot. Illetve robotokat, de utóbbi megnevezés sem teljesen pontos, a készülékek ugyanis sokkal inkább hasonlítanak egy-egy karra, mint egy hétköznapi értelemben vett robotra.

Mielőtt azonban lebecsülnék a projekt jelentőségét, nem árt tudni, hogy a kis kezek valóban komplex feladatnak számító manőverre képesek. Egyfelől "látniuk" kell, min is dolgoznak, és persze ki kell találniuk, hogy a különböző elemek a bútor mely részéhez tartoznak, hogy abból végül használatra alkalmas ülőalkalmatosság legyen. És akkor még az apró kis csavarokról nem is ejtettünk szót, melyeknek ugyancsak kulcsfontosságú szerepe van, és amiket néha mi, emberek is alig tudunk megkülönböztetni egymástól.

A szingapúri találmány azonban ezt is megoldotta, a New Scientist beszámolója szerint pedig igen gyorsan: a robotnak mindössze 20 percbe telt összerakni az apró elemekből álló STEFAN széket. Ebből 11 perc szükséges neki arra, hogy megtervezze a lépéseket, maga az összeállítás pedig 9 percet vesz igénybe.

A beszámoló szerint a karok a beépített 3D-kamerák segítségével előbb képet alkotnak a szék minden eleméről, majd az így kapott "tervet" felhasználva kiválasztják a megfelelő mozdulatot. Közben arról is információt gyűjtenek, hogy az egyes csavarokat és elemeket milyen erővel és meddig kell benyomniuk a megfelelő rögzítés érdekében.

A tesztszerelést elvégző munkatársak mindössze 50 másodperccel végeztek előbb, mint a két robotkar – ami továbbfejlesztés esetén, idővel valószínűleg jóval gyorsabb manőverre is képes lesz. A kutatók most azon dolgoznak, hogy a robot az összeállításhoz szükséges instrukciót is el tudja olvasni, az ugyanis még nem megy neki.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.