szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Kúria döntött az ügyben.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

Súlyos hibát vétettek a szavazóköri delegáltak a Baranya megyei Bodgásán, ahol a hiba miatt minden ellenzéki pártra leadott listát szavazatot le kellett nullázni. 111-en szavazhattak volna országos pártlistára, 25-en pedig nemzetiségire, de a jelek szerint rosszul adták ki a szavazólapokat, így az urnákban végül 136 pártlistás szavazatot találtak. A különbözetet minden párttól le kellett vonni, így fordulhatott elő az, hogy csak a Fidesznek maradtak listás szavazatai.

A választási eredményt megtámadta a Kétfarkú Kutya Párt, ám a Nemzeti Választási bizottság elutasította beadványukat, az NVB szerint ugyanis a választási jegyzőkönyv önmagában nem bizonyíték arra, hogy a nemzetiségi listás szavazók pártlistára is voksoltak egyéni jelöltek helyett, a szavazatokat helyesen vonták le, szándékos jogsértésre nem utal semmi.

A párt fellebbezett, a Kúria pedig elutasította azt. Indoklása szerint a választás eredményét csak akkor kell megsemmisíteni, ha

  • a jogsértés érdemi kihatással lehet a választás eredményére, vagy az egyéni választókerületi mandátum, vagy a listáról töredékszazatok révén szerezhető mandátum által,
  • vagy olyan súlyos jogsértésről van szó, hogy az már önmagában indokolja az új választás kiírását az érintett szavazókörben.

Itt erről nincs szó.