szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

Emiatt kell spórolni, nem egy vizionált válság miatt.

Az uniós pénzügyminiszterek pénteki ülésükön határozatot fogadtak el, amelyben jelentős költségvetési korrekciót szorgalmaznak, hogy Magyarország folytassa a strukturális hiány kiigazítását.

A tanács határozatában megállapította, hogy a 2017-es adatok szerint a bevételi intézkedések és egyszeri tételek nélkül számított államháztartási kiadások növekedése jóval meghaladta a 2017-re elfogadott értéket, jelentős – a GDP 2,4 százalékának megfelelő mértékű – eltérést mutatva az előírt strukturális kiigazítástól.

A GDP 1,8 százalékának megfelelő 2016-os strukturális hiány 2017-ben a GDP 3,1 százalékára nőtt, ami jelentősen, 1,6 százalékponttal eltér a GDP 1,5 százalékában meghatározott középtávú költségvetési célkitűzéstől.

A tanács ajánlásai között szerepel az is, hogy az elsődleges államháztartási kiadások nettó nominális növekedése 2018-ban ne haladja meg a 2,8 százalékot. Ez a GDP 1 százalékának megfelelő, vagyis 350 milliárd forintos kiigazítást tesz szükségessé.

A tanács azt ajánlja továbbá, hogy Magyarország az összes rendkívüli bevételt a hiány csökkentésére használja fel. A költségvetési konszolidációs intézkedések révén növekedésbarát módon kell biztosítani az államháztartás strukturális egyenlegének tartós javulását – tették hozzá.

A határozat szerint Magyarországnak október 15-ig kell jelentésben beszámolnia az ajánlásokra válaszul hozott intézkedésekről.

Az Európai Unió Tanácsa határozatot fogadott el Romániával kapcsolatban is, amely szerint Bukarest továbbra sem tett hatékony intézkedéseket a jelentős költségvetési eltérése kijavítása érdekében. A tanács költségvetési eltérése korrigálására irányuló intézkedések elfogadására szólította fel Romániát.

Az Európai Bizottság által májusban javasolt kiigazítás lehet az egyik magyarázata annak, hogy a kormány, válságra hivatkozva megemelte a költségvetési tartalékot – éppen a határozatban is szereplő, 350 milliárd forint körüli összegre – és Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a tárcavezetők hiába kérnek pluszpénzt a jövő évre.

Az viszont sokatmondó, hogy a Pénzügyminisztérium a tanácsülésről szóló közleményében meg sem említette azt, hogy megszorításokra szólították fel az uniós pénzügyminiszterek a magyar kormányt. Varga Mihály az Európai Ügyészségről és a migrációról beszélt a tárca szerint.