szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A figyelmesség nem maradt észrevétlen.

Megható történet járta be a napokban a közösségi hálót: egy kaliforniai lány jelnyelvvel segített kommunikálni egy vak és siket férfinak a repülőn.

A 15 éves Clara Daly az anyjával utazott Bostonból Los Angelesbe, amikor az egyik utaskísérő a repülő hangosbemondóján megkérdezte, van-e olyan utasuk, aki ismeri a jelnyelvet. Az történt ugyanis, hogy volt a repülő fedélzetén egy siket és vak férfi is, Tim Cook, aki a nővérét látogatta Bostonban, és neki volt szüksége tolmácsra.

Daly azonnal jelentkezett, mert mint kiderült, annyira érdekelte a jelnyelv, hogy korábban meg is tanulta annak amerikai verzióját. Az út hátralévő részében Daly kézjeleit Cook letapogatta az ujjaival, hogy megértse, és így beszélgettek – nem is keveset. Szóba kerültek a családjaik Massachusettsben, és Cook, akiről kiderült, hogy korábban értékesítő volt, a terveiről kérdezgette a lányt.

Daly figyelmessége nem maradt észrevétlen, az egyik utas ugyanis lefotózta, majd a képet feltöltötte a Facebookra, ahol jelenleg több mint 600 ezres megosztásnál jár:

Dalyt nagyon meghatotta az emberek reakciója, és az esetet azzal kommentálta:

Remélem, ez segít, hogy mások is rájöjjenek, ezen a világon mindannyiunknak feladata, hogy segítsünk egymásnak – történjék bármi.