szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kivezényelt egység parancsnoka szerint ugyanakkor a bukaresti téren több száz erőszakos demonstráló tartózkodott, akiktől a többi tüntető nem határolódott el egyértelműen.

Bocsánatot kért csütörtökön a múlt pénteki bukaresti tüntetőktől a résztvevők ellen vezényelt csendőregység parancsnoka. Laurențiu Cazan őrnagy a Krónika Online szerint a helyi közszolgálati televízióban azt mondta:

Vállalom a felelősséget mindenért, ami a téren történt (…) Bocsánatot kérek mindenkitől, aki ártatlanul szenvedett a bevetésünk során.

Cazan ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a kormánypalota előtt összegyűlt tömegben több száz „erőszakos személy” tartózkodott, akiktől a többi demonstráló nem határolódott el egyértelműen. Ráadásul az eseményt erőszakra buzdító felhívások előzték meg, ezért szükség volt a csendőrök jelenlétére.

Arra a kérdésre, hogy miért nem vezették el már a rendezvény elején az erőszakos résztvevőket, a parancsnok azt mondta: nem akarták tovább szítani a feszültséget, bár ez az eljárás sokkal kényelmesebb lett volna. Az akció során végül 20 személyt emeltek ki a tömegből, a közelben pedig Molotov-koktélokat találtak egy autóban, amit egy csoport épp magához vett, mikor a csendőrök odaértek.

Kijelentette: a csendőrök jelenléte indokolt volt, taktikai szempontból szerinte az egység nem hibázott, ugyanakkor nem zárta ki, hogy lemond. A csendőrroham áldozatai közül már 206-an tettek feljelentést.