szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nem mindegy, kinek a neve szerepel majd a világ első valóban összehajtható okostelefonja mellett, talán ezért is próbál beelőzni a Samsung.

Igazi innováció lesz az okostelefonok világában a hajlítható kijelzős összehajtható telefon, így sokáig fogják majd annak a gyártónak a nevét emlegetni, aki először rukkol ki ilyen modellel. Jelenleg két gyártó, a Samsung és a Huawei áll a legközelebb ahhoz, hogy ilyen telefonnal rukkoljon ki (bár mások is foglalkoznak a témával), valószínűleg kettőjük között dől majd el az elsőség kérdése.

Az augusztus 9-i Unpacked Samsung-eseményen (ahol a Galaxy Note9 volt a főszereplő) DJ Koh, a Samsung mobil üzletágának vezetője megerősítette az újságíróknak, hogy cége nem akarja kockáztatni az első helyet, és ezt sokan úgy kódolták, hogy a tervezettnél korábban jelenhet meg a dél-koreaiak összehajtható telefonja. Hogy ez 2018 végét, vagy 2019 legelejét jelenti, arról nem szól a fáma.

A Wall Street Journal értesülése szerint egy olyan telefonról van szó, amelynek kinyitott állapotban 7”-es lenne a kijelzője, és a 4:3-as képarány gondoskodna a nagy kijezőfelületről. A telefont tárcaként lehetne félbehajtani, és ilyenkor válna láthatóvá a külső képernyő: mutatná az időt, az értesítéseket és egyéb fontos információkat, amíg a telefon zárva lenne. A kamera (vagy kamerák) az eszköz másik felén lenne (lennének).

Azt a Samsung sem várja, hogy a – várhatóan – Galaxy F névre keresztelt eszközből túl sok fogyna az első körben (erre „garancia” az 1500 dolláros belengetett ár), presztízs-szempontból viszont igen fontos lenne az elsőség. A teljes egészében újdonságnak számító telefonnak azonban nagy kihívásokkal kell szembesülnie. Nagyméretű kijelzője, illetve a másodlagos kijelző miatt nagyobb akkumulátor kell bele, ami megnöveli a túlmelegedés kockázatát, na de ha valamire, erre bizonyosan nagyon odafigyelnek a Samsungnál.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.