szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hepatitis A-s lett egy zalaegerszegi cégnél dolgozó ukrán vendégmunkás, a cégnél hatvan embert oltottak be.

A Blikk ír a fertőzésről, a nekik nyilatkozók szerint a vállalatnál nagyjából három hete tudták meg, hogy az egyik munkás kórházba került, mégpedig abból, hogy megjelentek a népegészségügyi főosztály munkatársai.

„A beteg közvetlen közelében, az ugyanazon a soron dolgozók, összesen 60 ember kapott oltást. A többiek nem kaptak, nekik azt mondták, saját költségen beszerezhetik az oltóanyagot. A hatóság a mosdók, kilincsek fertőtlenítésére szólította fel a céget, ez meg is történt. Összehívták azonban a dolgozókat, hogy miért háborognak, hiszen a hepatitis A-t „egy gyerek is lábon kihordja” – mondta a lapnak egy forrása.

Ócsai Lajos infektológus azt mondta a Blikknek, hogy a kór elsősorban székletszóródással terjed, ám ha valaki nem mos kezet a mosdó után, nagyon könnyen továbbadhatja. Mivel a megfertőződéshez kis mennyiségű vírus is elég, így nagyon könnyen terjed.

„A fertőződés után 25-30 nappal jelentkeznek a tünetek, utána 2-3 hét, amíg klinikailag rendeződik a beteg állapota, majd további 3 hét, amíg fizikálisan felépül az illető. Gyógyszer nincs rá, a szervezetnek magának kell legyőznie a vírust. Kevés halálesettel jár.”