szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A nő, akinek nagyon kellett a pénz, akár nyolc évre is börtönbe kerülhet.

A gyámhatóság két éve hozzájárult ahhoz, hogy a vádlott magához fogadja kiskorú lányunokáját, akit ettől kezdve saját háztartásában gyámként nevelt egy Tisza-menti községben. Idén januárban a nagymama a 15 éves kamasz társaságában felkereste egyik falubelijét, akinek egy csizmát próbált eladni. Közölte a 74 éves házigazdával, hogy mindenképpen pénzre van szüksége, így ha nem kell a csizma, 6 ezer forintért hozzájárul, hogy a férfi közösüljön az unokájával. Az egyébként rossz egészségi állapotban lévő férfi elsőre elfogadta az ajánlatot, ám később – amikor tapasztalta, hogy a gyermeklány elutasító vele szemben – elállt az aktustól. A vádlott és a sértett ezt követően együtt távozott a helyszínről.

A járási ügyészség tizennyolcadik életévét be nem töltött, nevelése alatt álló személy sérelmére elkövetett kerítés bűntettével vádolja a nagyszülőt. Ezért két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható. A Füzesabonyi Járási Ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta, valamint azt, hogy a bíróság tiltsa el a nőt a közügyek gyakorlásától és a gyámságtól mint tevékenységtől.

A férfival szemben megszüntették a nyomozást, amelyet a szexuális cselekményért ellenszolgáltatás nyújtásával elkövetett gyermekprostitúció kihasználásának bűntette miatt folytattak.

A gyámhatóság röviddel a cselekmény után határozott a kiskorú családba fogadásának megszüntetéséről, és a sértettet gyermekotthonban helyezte el.