szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Utoljára még karitatív gyereknapot szervez, aztán lehúzza a rolót Sugó-parti Lángossütő.

A Facebookon búcsúzik vendégeitől Szabó Richárd, a Sugó-parti Lángossütő tulajdonosa. Üzletéről és nehéz körülmények között élőket, hajléktalanokat segítő jótékonysági akcióiról korábban mi is írtunk.

Hétfőn közzétett bejegyzésében azt írta: "minket sem kímélnek a közterhek és költségek... tudomásul kell venni, hogy nem lehet kigazdálkodni, én nem az az ember vagyok, aki nem áll be egy-egy közös és nemes ügyünk mellé. Hogy mégis miért zárunk be? Maradjunk annyiban, hogy volt egy ember, aki hiszékeny volt, és elhitte azt, amit ígértek neki, ezzel megelőlegezve a bizalmat felé. Tönkrementünk. Hónapok óta sejthető volt... de kihúztuk az utolsó pillanatig."

Szabó hozzátette, hogy emelt fővel távoznak, majd megköszönte az emberek mérhetetlen összefogását, valamint barátai és kollégái önzetlen segítségét.

Posztjára özönleni kezdtek a támogatást ígérő kommentek, a tulajdonos azonban leszögezte: nem fogad el segítséget magánemberektől. "Könyörgöm, mindenki bérből, nyugdíjból és különböző támogatásból él. Ha elfogadnám, az számomra erkölcsi érvágást jelentene. A héten még dolgozom hátha lesz megoldás, de szeretettel, alázattal és tisztelettel kérek mindenkit, ne gyűjtsetek. Inkább, ha úgy érzitek, jót akartok tenni, segítsétek a gyermekosztályt, vagy vegyetek tartós élelmiszert és hozzátok el hozzánk, hogy minél több családon tudjunk segíteni vasárnap."

Vasárnapra ugyanis karitatív gyereknapot szerveztek az étkezdéhez.

Dercsényi Dávid Itthon

Veszélybe került a jótékony tévészerelő missziója

Egy fél ország szurkol Ellenbacher Attila tévészerelőnek, aki 2012-ben kezdett el használt és használható tévékészülékeket felajánlani kórházaknak, gyerekotthonoknak, börtönöknek, rászoruló közintézményeknek. A jótékony akciónak híre ment, egyre többen ajánlják fel tévéjüket és egyre több helyen jelzik, befogadnák azokat. Most azonban problémásnak látszik a folytatás.