szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

A hangcsoui rövidpályás úszó-világbajnokság szerdai döntőiben óriási csatát vívott Hosszú Katinka, aki előbb 200 méter pillangón tizenhárom század különbséggel nyert, majd 100 méter háton hétszázadnyi különbséggel második lett.

"A pillangón az utolsó tizenöt méteren arra gondoltam, hogy ha nekem ennyire fáj, akkor neki (Kelsi Dahlia) még jobban. Az ilyen szoros versenyeken már elszáll minden taktika, stratégia, technika, csak a berögzült dolgok jönnek ki. Egyszerűen se kép, se hang, de én nagy küzdő vagyok ilyen szempontból, ezt hívom nindzsafinisnek, kis híján ordítottam egyet" – mondta az MTI-nek a háromszoros olimpiai bajnok.

Megjegyezte, elegendő volt számára a két finálé közötti, valamivel több mint egyórás pihenő, így 100 méter háton is százszázalékos állapotban ugrott a vízbe. "Nagyon közel volt az arany, ezen kicsit meglepődtem, de ahogyan arra számítani lehetett, a tető mindenkit megzavart. Az utolsó pár méteren sajnos én is hozzáértem a kötélhez, ott talán többet is vesztettem, mint a hét századot, amivel kikaptam. Ugyanakkor nagyon örülök, mert háton mindenképpen szerettem volna dobogón végezni" – mondta a 29 éves úszósztár.

Petrov Árpád, Hosszú Katinka edzője megjegyezte, szinte megőrült az izgalomtól: "Nagyon jó tesz a sportnak, ha ilyen versenyeket láthatnak a nézők. A nagymedencés versenyzéshez szükséges technikai elemek nagyon jók, a fordulók kicsit gyengébbek, de egy fitten szerzett versenytapasztalattal helyre tudja majd rakni" – elemezte tanítványát Petrov Árpád, s hozzátette, nem gondolkoztak konkrétan az érmek számában a világbajnokság előtt. "Erről egyáltalán nem beszéltünk, persze vele szemben már csak a neve alapján is vannak elvárások, de nekünk a legfontosabb az volt, hogy azok a technikai elemek, amelyeket már a világkupán is gyakoroltunk, egyre jobban összejöjjenek" – hangsúlyozta.

Hosszú, aki már a 15. rövidpályás vb-aranyat szerezte, szerdán 100 méter vegyesen és 200 méter háton lesz érdekelt.