Jobline.hu
Jobline.hu
Tetszett a cikk?

A perfekcionizmus egyre gyakoribb a fiatalabb generációk körében – állapította meg egy pszichológiai szaklapban megjelent tanulmány. Az University of Bath és a York St. John University kutatói három típusú perfekcionistát különböztettek meg: az önirányút, akinek irracionális vágya van arra, hogy tökéletes legyen; a szociális perfekcionistát, vagyis egy közösség túlzó elvárásainak megfelelni akarót, illetve a más-irányút, aki másoktól várja el az irreális célok teljesítését.

1989 és 2016 között az önirányú perfekcionizmus 10%-kal nőtt, a szociális 33%-kal, míg a más-irányú 16%-kal. „A perfekcionizmus egy meglehetősen elburjánzó probléma” – mondja Julie Morgenstern időgazdálkodás szakértő. Ennek oka a közösségi média is lehet, ahol mindenki a legjobbra, legtökéletesebbre komponált életét és eredményeit posztolja csak, az emberek pedig folyamatosan keresik a legjobb, legtökéletesebb és leghelyesebb utakat mind a személyes, mind a szakmai életükben.

A tökéletesség elérni akarása azonban bénulást okozhat, sőt a produktivitás csökkenését is Morgenstern szerint. „Halogatjuk, hogy nagy és ijesztő feladatokba fogjunk. Ezzel viszont sok időt veszítünk, ami miatt később hibáztatni fogjuk magunkat. Ez a bizonytalanság aláássa az önbizalmunkat.”

A tökéletességre való törekvés másik rejtett ára az, hogy sokkal nehezebben tudunk delegálni. „Senki sem végezheti el annyira tökéletesen az adott feladatot, mint mi, véljük, ezért addig-addig halogatjuk a dolgot, míg túl késő nem lesz delegálni. Így viszont nem tudunk csapatot létrehozni” – mondja a szakértő.

A szelektív perfekcionizmus

A halogatás helyett Morgenstern azt javasolja, próbáljuk meg a szelektív perfekcionizmust, vagyis mérlegeljük, mennyi erőfeszítést igényel egy-egy feladat elvégzése. A perfekcionista számára az egyik legnagyobb akadály, hogy nem ismeri az elég jó fogalmát. A perfekcionista nem is tudja, mit jelent nem tökéletesnek lenni, és nem tudja, milyen csupán elég jónak lenni. A perfekcionista a dolgok értékelésében szélsőséges: valami vagy csodálatos, vagy katasztrofális.

Stiller Ákos

Ahhoz, hogy legyőzzük a tökéletesre való kényszert, és megtaláljuk az egyensúlyt, Morgenstern a „Max, Mod, Min.” nevű technikát javasolja. Mielőtt elkezdjük a feladatot, írjuk le azt a maximumot, amit megtehetünk a feladatért, aztán nézzük meg a minimumot, és utána mérsékeljünk („mod”, azaz moderate; mérsékel, enyhít), vagyis találjuk meg a középutat. „Ez lehetővé teszi, hogy megtörjük a fekete-fehér gondolkodást, és megtaláljuk a megfelelő mértékű megközelítési módot minden feladat vagy körülmény tekintetében. A feladat e három szintjének a meghatározása segít elmozdulni a szokásos megközelítési módunktól” – mondja Morgenstern. 

Például, ha szeretnénk egy jelentést írni, határozzuk meg a maximumot, a minimumot és a kettő között elérhető eredményeket. A maximum jelentheti azt, hogy a jelentés lefedi az összes szempontot, beleértve a különféle forrásokat, legújabb kutatásokat stb. Ez a megközelítés akár órákat, napokat, sőt hónapokat is igénybe vehet. A minimum megközelítéshez használhatjuk a meglévő információinkat, sablonokat. Ez a szint sokkal kevesebb időt és energiát igényel. A középutas megközelítésben ehhez a minimumhoz adunk még egy-két további elemet.

Hogy melyik megközelítés a legoptimálisabb, azt az adott projekt vagy feladat dönti el. A teljesítmény három szintjének meghatározása egy olyan izmot fejleszt ki, melyre a perfekcionistának szüksége van az építkezéshez. Az pedig, hogy ennyi lehetőségünk van a feladatvégzés során, igencsak felszabadító.

Ha vezetők vagyunk, először magunkon próbáljuk ki a módszert, majd a csapaton. A három szint meghatározása mind a munkavállalóknak, mind a vezetőknek segít az elvárások egyértelmű megértésében. „Nem szeretnénk, ha a dolgozó egy 15 oldalas PowerPointot készítene, amikor csak egy memót akarunk” – mondja Morgenstern. „Amikor feladatot adunk valakinek, beszéljünk a teljesítmény szintjéről, és válasszuk ki a megfelelő illeszkedést. Ezzel kiszabadulunk a perfekcionizmus csapdájából, és egynél több jó módot is találunk egy feladat elvégzéséhez.

A Fast Company cikke nyomán



Az oldalon elhelyezett tartalom a Jobline.hu közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.