szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Zacher Gábor azt mondja, dolgozna még, de sem tanítani, sem életet menteni nem engedik vissza a Honvédkórházba. A sürgősségi egykori vezetője augusztusban távozott, december óta mentősként köti le felesleges energiáit.

Zacher Gábor toxikológussal a Magyar Hangnak készített interjút, a hetilap pénteken jelenik meg, de az előzetese már most olvasható. Augusztusi távozása után most egy orvosi ügyeleteket és betegszállítást biztosító cégnél orvosigazgató. Tíz éve csinálja, de most már főállásban. „Folytatom az egyetemi oktatást is, klinikai toxikológiát tanítok ötödéves gyógyszerész-hallgatóknak. Az előző félévben Szegeden, a következőben pedig Budapesten tartok előadást” – mondta, de azt még nem tudja, hol, ugyanis a Honvédkórház nem járult hozzá, hogy ott tartsa óráit.

„Mindezek mellett egészségügyi orvosszakértőként ténykedem, és ahogy eddig is, járom az országot, hogy fiataloknak beszéljek a drog- és alkoholfogyasztás veszélyeiről. December elsejével pedig visszatértem az Országos Mentőszolgálat kötelékébe, mentőzöm havi kétszer 24 órában.”

Állítja, dolgozna, de „már nem kellek.” Részállásban szívesen visszamenne a Honvédba, október közepén kérte is a felvételét, de már nem hiányzik neki az osztályvezetés. De kérvényére három hónapja nem válaszoltak. (A Honvédkórházról készült cikkeinket itt olvashatja.)

A toxikológus hosszú ideje járja az országot, fiataloknak ad elő a szerfüggőségről, azt mondja, a 800 ezer alkoholistával a világranglista nyolcadik helyén vagyunk, és körülbelül kilencvenezren vannak, akik nyugtatókon élnek. Ehhez képest elenyésző a körülbelül húszezer drogfüggő.