szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A férfi elmondta a saját verzióját arról az esetről, amikor az előírtnál sokszorosan erősebb fenolinjekciót adott be egy kisfiúnak műtét közben.

Ahogy korábban a brit Daily Mail cikke nyomán megírtuk, nemrég 12 hónapra eltiltottak foglalkozása gyakorlásától egy magyar gyermekorvost Manchesterben, mert nem találták megfelelőnek az angol nyelvtudását.

2012-ben egyszer már felfüggesztették három hónapra, mert három évvel korábban súlyos egészségkárosodást okozott egy kisfiúnak, akinek az ajánlottnál 16-szor nagyobb koncentrációjú fenolinjekciót adott. Az akkori cikkek szerint félreolvasta, ami a gyógyszer címkéjén állt, emiatt a négyéves fiú „katasztrofális” belső sérüléseket szenvedett, harmincnál is több korrekciós műtétet kellett elvégezni rajta.

Nem tud elég jól angolul, eltiltottak a gyógyítástól egy magyar orvost Manchesterben

A 12 éve Manchesterben dolgozó férfit egy évre felfüggesztették, mert gyenge az angolja. Korábban emiatt egy páciense súlyos állapotba került.

A férfi – akire korábbi cikkünkben csak a monogramjával hivatkoztunk – nyilatkozott a Blikknek a Daily Mailben megjelent hírről. Rákóczy György a 2009-es esetről azt mondta: azért történt a baj, mert egy olyan anyag került a műtőbe, aminek nem lett volna szabad ott lennie. „A fenolinjekció csomagolásán nem volt feltüntetve, hogy milyen koncentrációjú, így kaphatta meg a gyermek a jóval erősebb készítményt. Elismerem, ha intravénásan kerül be a fiú szervezetébe, halált is okozhatott volna, de nem így történt. Tudtommal viszont nem volt szükség 30 műtétre az eset után” – idézte a lap az orvost.

Azt is mondta Rákóczy György, a brit lapnak az az állítása nem igaz, hogy a 2012-es felfüggesztése után már csak felügyelet mellett dolgozhatott.

Az orvos közölte: két éve nyugdíjba vonult, de szívesen visszamenne dolgozni a manchesteri gyermekkórházba

Erre azonban a mostani felfüggesztése miatt egy évig biztosan nem lesz lehetősége, és – a Daily Mail cikke szerint – azután is értesítenie kell majd az egyik egészségügyi felügyeleti testületet, a General Medical Councilt, ha orvosi állást vállal. Továbbá bizonyítania kell, hogy sikerrel teljesítette a nyelvvizsgát, amelyen a legutóbb nem sikerült a szükséges pontszámot megszereznie.