szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hivatalos földrajzi elnevezést kapott a Hold Földről nem látható oldalán az a hely, ahol január 3-án leszállt a Csang'o-4 kínai űrszonda, elsőként az űrkutatás történetében.

A Statio Tianhe névre keresztelt leszállóhely, továbbá a közeli három kráter és egy magaslat újonnan adott nevét a Kínai Tudományos Akadémia, a Kínai Űrkutatási Hivatal (CNSA) és a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) jelentette be Pekingben egy közös sajtótájékoztatón.

A Tianhe (magyaros átírás szerint Tienho) Tejutat jelent, a Statio pedig állomást, bázist. A Statio Tianhe-n kívül egyetlen másik holdbéli hely viseli a statio elnevezést, a Statio Tranquilitatis, ahol 1969-ben a Hold felszínére léptek az Apollo-11 amerikai űrhajó asztronautái. (Ezzel kapcsolatban nemrég egy egészen furcsa összeesküvés-elmélet is felütötte a fejét.)

A Csang'o-4 a keleti hosszúság 177,6 fokán és a déli szélesség 45,5 fokán landolt 2019. január 3-án, pekingi idő szerint 10:26-kor. Azóta képeket is küldött a Hold azon oldaláról, amit a Földről sosem láthatunk.

A Von Kármán-kráterben található három becsapódási kráter háromszöget alkot a Statio Tianhe-val a középpontban, az északi félteke éjszakai égboltján júniustól decemberig látható Nagy Nyári Háromszög csillagalakzatot idézve. Erre tekintettel a csillagkép három legfényesebb csillagának kínai nevéről nevezték el a három holdkrátert Zhinyunak (Vega), Hegunak, más néven Niulagnak (Altair) és Tianjinnak (Deneb).

Kínai nevet kapott az a Von Kármán-kráter közepén emelkedő domb is, amelyről meghatározták az űrszonda leszállóhelyét. A magaslat ezentúl a Mons Tai nevet viseli a kínai Öt Nagy hegység legkeletibb tagja, a Taj-hegy nyomán. A Nemzetközi Csillagászati Unió 1985 óta először hagyott jóvá olyan holdbéli földrajzi nevet, amelyben a Mons (hegy) szerepel.

Eddig összesen 12 holdbéli földrajzi helyet nevezhetett el Kína.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.