szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A rendőrök várják azok jelentkezését, akik információval rendelkeznek a Debrecen, Sámsoni úton januárban történt halálos kimenetelű közlekedési balesettel kapcsolatban.

police.hu-n megjelent felhívás szerint 2019. január 10-én 15 óra körül egy férfi az általa vezetett tehergépkocsival  Debrecenben, a Sámsoni úton lévő autóbusz-fordulóból jobbra kanyarodott a 471-es számú főútra, Hajdúsámson irányába. A sofőr a rendelkezésre álló adatok szerint járművével elsodorta az úttest szélén álló gyalogost, aki az ütközés következtében a kamion oldalára felakadt, majd néhány száz méterrel később leesett.

A 84 éves nő a balesetben olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a baleset szemtanúit, illetve azokat, akik az eset körülményeiről információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Kossuth utca 20. szám), vagy tegyenek bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.