szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A washingtoni kormány kérésére jelölte Nobel-békedíjra Donald Trump amerikai elnököt Abe Sindzó japán miniszterelnök tavaly ősszel - jelentette az Aszahi Sinbun című japán napilap vasárnap.

Trump pénteken elárulta, hogy Abe felterjesztette a rangos kitüntetésre a párbeszéd megkezdéséért és a feszültségek csillapításáért Észak-Koreával. Az amerikai államfő beszámolója szerint a japán kormányfő átadta neki annak az ajánlólevélnek a másolatát, amelyet elküldött a Nobel-bizottsághoz. Trump a dokumentumot "a legszebb ötoldalas  levélnek" nevezte. A tokiói külügyminisztérium nem kívánta kommentálni Trump bejelentését.

Az Aszahi egy névtelenül nyilatkozó japán kormányzati forrásra hivatkozva azt írta, hogy az amerikai kormány kereste meg Abét a jelölés ötletével, miután Trump tavaly júniusban Szingapúrban találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. Ez volt az első alkalom, hogy hivatalban lévő amerikai elnök tárgyalt Észak-Korea vezetőjével. A Reuters hírügynökség által megkeresett Fehér Ház egyelőre nem kommentálta az értesülést.

A Nobel-békedíjat a norvégiai Nobel-bizottság ítéli oda évente. A testület honlapja szerint 304 embert jelöltek a 2019-es díjra. A korábbi amerikai elnökök közül Barack Obama és Jimmy Carter nyerte el a kitüntetést.

A Nobel-békedíj az egyik legtekintélyesebb nemzetközi kitüntetésnek számít. A díjat  - a többi Nobel-díjjal együtt -  Alfred Nobel svéd kémikus, a dinamit feltalálója alapította.

Nobel akarata értelmében a békedíjat az a személy kapja, aki az elmúlt év során  a legtöbbet tette  a nemzetek közötti testvériségért, a nemzetközi békéért.

A Nobel Alapítvány honlapja szerint bárki ajánlását elfogadják, aki eleget tesz a feltételeknek. A jelenleg érvényes kritériumok szerint az országok vezetői jelölést nyújthatnak be. Az alapítvány szabályzata úgy rendelkezik, hogy ötven évig nem lehet nyilvánosságra hozni a díjat el nem nyerő jelöltek nevét.