szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

A színművész 82 éves volt.

Életének 83. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után kedden elhunyt Bács Ferenc Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, Budapest díszpolgára – tudatta a művész felesége az MTI-vel. Mint írják, Bács Ferenc végső búcsúztatásáról később intézkednek.

Bács Ferenc az erdélyi Nagyszebenben (Sibiu) született 1936-ban, Kolozsváron nőtt fel. Családjával együtt 1977-ben áttelepült Magyarországra, ahol hamar népszerűvé vált. Játszott Miskolcon, Győrben, a Vígszínházban, a József Attila Színházban, Sopronban, 1992 és 1998 között a Nemzeti Színház társulatának a tagja volt.

Ismertebb főszerepei között van Newton A fizikusokban, Ádám Az ember tragédiájában, Higgins professzor a My Fair Ladyben, Tót Örkény István darabjában. Évekig járta az országot Színek és évek, majd Színek az életemből című önálló estjeivel.

Több nagy sikerű magyar játék- és tévéfilmben nyújtott emlékezetes alakítást, köztük A ménesgazda, az Októberi vasárnap, a Faustus doktor boldogságos pokoljárása, A vörös grófnő, az Angyalbőrben és a Állítsátok meg Terézanyut! című alkotásban.

Hosszabb kihagyás után 2006-ban Márai Sándort keltette életre az Emigráns – Minden másképp van című magyar-olasz koprodukcióban, Márai műveiből is gyakran olvasott fel, az író aforizmáiból, gondolataiból hangoskönyve is megjelent. A közreműködésével készült hangfelvétel Lukács evangéliumából 1989-ben az év lemeze lett. A tatabányai Jászai Mari Színházban rendezett is, Richard Nash Esőcsináló című darabját vitte színre.

Híres szinkronszerepei között volt a Micimackó Tigrise, valamint a A klinika című sorozatban Klaus Brinkmann professzornak, a Halló, halló! című sorozatban a főszereplő René Artois-nak, a Szívek szállodájában Richard Gilmore-nak, és a Gyűrűk ura-filmekben pedig Gandalfnak kölcsönözte a hangját.

Bács Ferenc művészi munkáját 1983-ban Jászai Mari-díjjal, 2001-ben érdemes művészi címmel ismerték el. Az emigráns című film főszerepéért 2009-ben Gundel Művészeti Díjjal tüntették ki, 2011-ben lett kiváló művész. A Kossuth-díjat 2015-ben vehette át rendkívül sikeres színházi, televíziós és filmes pályafutása során kifinomult művészi eleganciával megformált alakításai, emlékezetes szinkronszerepei, valamint rendezői alkotómunkája elismeréseként.

Bács Ferencet a fővárosi önkormányzat saját halottjának tekinti.