szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A múlt szombati ellenzéki tüntetés után péntekre Alekszandar Vucsics szerb államfő hívta össze híveit Belgrád belvárosába. A több tízezer ember részvételével rendezett gyűlésen felszólalt Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is, s beszélt Milorad Dodik boszniai szerb elnök, Bosznia soros elnöke is, aki a napokban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a bosnyákok által fabrikált mítosznak nevezte az 1995-ös srebrenicai vérengzést, melynek során a szerb katonák 8000 muszlim férfit is fiút gyilkoltak meg.

Közép-Európa egyre erősebbé válik, és ez azért van így a térség nemzetei a nyomásgyakorlás ellenére is nemzeti érdekeikre figyelnek. „Mindenki számára egyértelmű, hogy Szerbia egyre erősebb. Biztos vagyok abban, hogy a magyarok és a szerbek még nagy dolgokra lesznek képesek közösen” – mondta a szerbül felszólaló külügyminiszter. Hozzátette, Szerbia már több alkalommal megmutatta, igazi európai állam. „Az EU erősebb lesz Szerbia belépésével, s ezen fogunk dolgozni Alekszandar Vucsics elnökkel. Ha Magyarországon múlik, Szerbia már holnap EU-s tagállam lenne” – mondta a miniszter.

Míg Dodik és Szijjártó Vucsics Szerbiáját dicsérte, a szerbiai ellenzékiek, akik szerint az államfő szisztematikusan leépíti a jogállamot, bejelentették, miután a kormány nem volt hajlandó tárgyalásokat folytatni a szabad választások megrendezéséről és a sajtószabadság helyreállításáról, újabb tüntetést szerveznek szombatra Belgrád belvárosába.