szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A rendőrség a Fullánk.hu nevű oldalon megjelent meredek állítás nyomán adott ki tájékoztatást.

Több mint 6 km/h sebességgel haladt a Hableány kirándulóhajó azt megelőzően, hogy egy májusi baleset következtében a Margit híd közelében elsüllyedt - mindez a rendőrség oldalára felkerült tájékoztatásból derült ki.

A sebesség azért fontos információ, mert a Fullank.hu szerint az a hajó, amelyik nem képes a hegymenetnek, azaz folyással szemben 6 kilométer/órával közlekedni, nem mehet ki a folyóra. A cikkben arról írtak, hogy a Hableány a balesetet megelőzően 3,87 kilométer/óra sebességgel haladt, ennek értelmében a hajó ott sem lehetett volna.

A cikk írója ebből azt a következtetést vonta le, hogy a Hableány üzemeltetőjének a felelőssége is felvetődik.

A rendőrség azonban azt közölte, a nyomozás során beszerzett bizonyítékok szerint a Hableány a balesetet megelőzően a Lánchíd és a Margit híd közötti szakaszon 6 kilométer/órát meghaladó sebességgel haladt. Vagyis a cikkben megjelent állítás, miszerint a Hableány az előírt sebességre nem volt képes, nem felel meg a valóságnak, az abból levont következtetés téves és hangulatkeltő - írta a rendőrség.

Korábban megírtuk: a május 29-i tragédia óta most először hajózott vissza a Hableányt elsüllyesztő Viking Sigyn szállodahajó a Duna budapesti szakaszára.