szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ez annak is köszönhető, hogy akkor esett az eső, amikor kellett.

Olcsóbb lesz idén a sárgarépa és a petrezselyem, az idei időjárás ugyanis már kedvezett a gyökérzöldségek termesztésével foglalkozó gazdálkodóknak – írja a Magyar Nemzet. A lap emlékeztet, nehézkesen indult a szezon a tavaszi aszály miatt, a vetés nem a tervek szerint haladt, az év többi része azonban kárpótolta a termesztőket: kevésbé volt szélsőséges az időjárás, az eső épp akkor esett, amikor kellett, így mennyiségben és minőségben is jó termés ígérkezik.

Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a lapnak azt mondta, szerinte a fogyasztók szempontjából mindenképp kedvező, hogy olcsóbban juthatnak répafélékhez, ugyanakkor a gazdálkodók sem járnak rosszabbul, mivel a magasabb hozamok ellensúlyozzák majd az alacsony árakat.

A sárgarépa ára a nagybani piacon 150 forint körül volt szeptember közepén, míg egy évvel korábban kilójáért még 290 forintot fizettek a termelőknek. A petrezselyem ára is nagyot esett, az Agrárkutató Intézet piaci árinformációs rendszere szerint az előző évhez képest 37 százalékkal olcsóbb a termény. A petrezselyemért a gazdálkodók 600 forintot kértek szeptember közepén a nagybanin, tavaly ilyenkor az ár megközelítette az ezer forintot – írja a Magyar Nemzet.