szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A vártnál rosszabbul megy a diszkonthálózat, a Jack's.

A tervezett 100 üzletből mindössze 10-et sikerült megnyitni a Tesco új diszkontláncából – írja a Portfolio a Guardian cikkére hivatkozva.

A Tesco Jack’s néven tavaly szeptemberben indított új diszkontláncot az Egyesült Királyságban, így akarta elejét venni a Lidl és az Aldi térhódításának. A Tesco menedzsmentje nagyon bizakodó volt, 2018-ban még úgy számoltak, hogy első körben mintegy 100 üzletből álló hálózatot hoznak létre. A boltok egy részét akkor már üzemelő kiskereskedelmi egységek adták volna, amelyeket Jack's üzletekké alakítottak volna át, illetve teljesen új boltok nyitását is tervezték. Eddig azonban csupán 10 üzletet nyitottak meg, pedig Dave Lewis, a Tesco vezére úgy számolt, hogy az első hat hónapban már 10-15 boltjuk lehet szerte az országban. A Jack’s jövőjével kapcsolatban az is aggodalomra adhat okot, hogy az egyik első boltjukban már kénytelenek voltak a dolgozók létszámát is csökkenteni, illetve az új diszkontlánc az indulása óta csupán 24 millió fontos (durván 9 milliárd forintos) bevételt hozott.

A Tesco szép lassan veszít teret az Egyesült Királyságban, míg a németek egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a teljes piacból. A piacvezető kiskereskedelmi vállalat piaci részesedése a legfrissebb statisztikák szerint 26,9 százalékot tett ki, egy évvel korábban viszont ez az érték még 27,4 százalék volt. Az Aldi és a Lidl együttes piaci részesedése viszont mostanra meghaladta a 14,1 százalékot, míg egy évvel korábban a piacnak csupán 13 százalékát birtokolták.