szerző:
Lengyel Miklós
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Álruhás testőrök óvják az Európa Tanács emberét, aki az újságírónő meggyilkolása ügyében nyomoz Máltán – ezt állítja legalábbis a nemzetközi vizsgálócsoport vezetője.

Két évvel ezelőtt robbantották fel Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságírónő autóját Máltán, de még mindig nincs meg a felbujtó. Talán nem véletlenül – nyilatkozta a Guardiannek Peter Omtzigt, az Európa Tanács által felkért nemzetközi ellenőrző csapat vezetője. A holland parlamenti képviselő elmondta, hogy a nyomozók lelkiismeretesen dolgoztak, de a felsőbb rendőri szinten már nem ezt tapasztalta.

Pedig Joseph Muscat, Málta miniszterelnöke azt ígérte, hogy “minden követ megmozgatnak annak érdekében, hogy fény derüljön az újságírónő megölésére.” Három kis kaliberű maffiózót le is tartóztattak, de kiderült, hogy ők csak végrehajtók voltak. Arra így máig nem derült fény, hogy kitől is érkezett a megbízás Daphne Caruana Galizia autójának felrobbantására.

Az egyik bérgyilkos beszélt

Vincent Muscat, aki előzetesben van két társával együtt, egy titokzatos összekötőről mesélt a rendőröknek. Nem árult el túlságosan sokat, mert attól fél, hogy a börtönben megölik, állítása szerint ételt is alig mer magához venni a mérgezéstől való félelmében.

Csak akkor tanúskodna, ha az ügyész garantálná a biztonságát, illetve azt, hogy csak rövid ideig tartó börtönbüntetést kap. A vádalku nagyon bizonytalan, mert mindenki fél – hangsúlyozta Omtzigt.

Málta miniszterelnöke is megfenyegette őket

Daphne Caruana Galizia többek közt arról írt a leleplező cikkeiben, hogy Málta kormányfője is korrupciós ügyekbe keveredett, mégpedig egy titokzatos azeri bankárral, akinek később letelepedési engedélyt is szerzett. A cikkek szerint a miniszterelnök nejének számlájára érkeztek bizonyos összegek Azerbajdzsánból és más kétséges helyekről.

Emiatt az Europol is vizsgálódott, de nem tapasztalt készséges együttműködést a helyi hatóságoktól. A miniszterelnök, aki a helyén maradt annak ellenére, hogy az ellenzék és a sajtó egy része őt gyanúsítja az újságírónő megölésével, megfenyegette az Európa Tanács ellenőrző csapatát, sőt állítólag maga a nyilatkozó holland képviselő is félti az életét, ezért a holland titkosszolgálathoz fordult tanácsért. Így most álruhás fegyveres testőrök vigyáznak rá, hogyha Máltára látogat.