szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nagyjából egy kilométer sugarú, szilárd maggal rendelkezik, és vöröses színű a közelmúltban felfedezett 2I/Boriszov nevű üstökös – állapították meg a kutatók, akik szerint a csillagközi tér mélyéből érkezett objektum fizikai tulajdonságai a Naprendszerünkhöz hasonló bolygórendszerek létezéséről árulkodnak.

Az objektumot augusztus 30-án fedezte fel Gennagyij Boriszov amatőr csillagász a Bahcsiszerájban lévő Krím félszigeti Asztrofizikai Obszervatóriumban. Ezután kutatók megállapították, hogy az égitest a mag körüli sűrű gázfelhővel (kómával) rendelkezik és apró csóváját is megfigyelték.

A szakemberek újabban a Hawaiin és Spanyolországban lévő űrteleszkópokkal tanulmányozzák az objektumot. A Nature Astronomy című folyóiratban publikált legújabb eredmények rámutatnak, az objektum eddig meghatározott tulajdonságai – az alakja, a színe és becsült mérete – rendkívül hasonlítanak a Naprendszerünkből származó üstökösökéihez – mondta Michal Drahus, a lengyelországi Jagelló Egyetem csillagásza, megjegyezve, hogy a felfedezés azért fontos, mert bizonyítja, hogy léteznek üstökösök a csillagközi térben, továbbá, hogy a Naprendszünkből ismertekhez hasonló üstökösök más csillagok körül is képződnek.

A Gemini Obszervatúrium felvétele a 2I/Boriszov nevű üstökösről
Gemini Observatory/NSF/AURA

A 2I/Boriszov a 2017-ben azonosított Oumuamua után a második észlelt objektum, amely a csillagközi tér mélyéből érkezett. A szakemberek az égitest sebessége és – a tökéletes körtől jelentősen eltérő – hiperbolikus pályája alapján állapították meg, hogy egy másik bolygórendszerből származik.

A 2I/Boriszov várhatóan december 8-án lesz a legközelebb a Naphoz, majd nem sokkal azután a Földhöz, többek számára megfigyelhető is lesz.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.