szerző:
Tóth Richárd
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Hiába nyert meg a polgármester-választást a momentumos Déri Tibor, még nem vehette át hivatalát. Kőbányán az ellenzék közgyűlési többsége a tét.

Önkormányzati választás 2019
Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.
Friss cikkek a témában

Sorra támadják meg az ellenzék választási győzelmeit:

Újpesten a momentumos, közös ellenzéki jelölt Déri Tibor több mint kétezer szavazattal nyert, de nem vehette át csütörtökön a hivatalát, ugyanis a hvg.hu úgy értesült, a Fidesz a IV. kerületben is megtámadta az eredményt.

Déri lapunknak azt mondta, két egyéni választókerületben, a 6-osban és a 9-esben támadták meg az eredményt, ahol szoros versenyben, de ellenzéki győzelem született, illetve így tettek a polgármester-választás eredményével is – ahol viszont nem volt szoros az eredmény.

Déri a hvg.hu-nak azt mondta, szerinte időhúzás megy, de hétfőn reggel 8-ra ő odamegy a hivatalba, el szeretné kezdeni a munkát. Addig is kérte a jegyzőt, tegyen óvintézkedéseket, illetéktelenek, akiknek már nincs mandátumuk, ne mehessenek be a polgármesteri hivatalba.

A volt fideszes polgármester, Wintermantel Zsolt a veresége után felhívta és gratulált neki, pénteken Déri fogja felhívni őt, kedden reggel 9-re várja egy átadás-átvételre. Addig is csütörtökön állománygyűlést tartott, ahol elmondta, dolgozni szeretne, nem tisztogatni.

A Mérce pedig azt írja, Kőbányán is megtámadták az önkormányzati választások eredményeit Budapesten – igaz, itt nem a polgármester, hanem három EVK szavazatait fogják újraszámolni. A kerület polgármestere, D. Kovács Róbert Antal ugyanis a kormánypártok színeiben aratott sikert, azonban képviselő-testülete a jelenlegi eredmények szerint 9-8 arányban ellenzéki többségű lenne, ami okozhat(na) kellemetlen meglepetéseket a Fidesznek. A kőbányai Momentum a Mércének azt írta:

„Valószínűleg azért támadták a választási eredményeket, mert az ellenzék csupán nagyon kicsi fölénnyel nyerte a választókerületeket. Huszti András Norbert (Momentum) 5. EVK 1 szavazattal, Stemler Diána (Momentum) 6. EVK 9 szavazattal és Papp Zoltán (DK) 1. EVK 21 szavazattal.”