szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Apple közzétette első statisztikáit az iOS 13 adaptációjáról. Nem született túl nagy meglepetés: az iPhone-osok rákattantak a szoftverre, azzal együtt, hogy többen hibák sorába futnak bele.

Szeptember 19. óta tölthető le az iOS 13 az iPhone-okra. Egy hónap telt el azóta, és az Apple most nyilvánosságra hozta a rendszer terjedésével kapcsolatos első statisztikáit, amelyeket az App Store-os aktivitás alapján készített.

Ezek szerint az elmúlt hónapban az utóbbi négy évben kiadott iPhone-ok 55 százalékára telepítették már az iOS 13-at (38 százalékon fut iOS 12, illetve 7 százalékon korábbi verzió), míg az összes iPhone-t tekintve ez a szám 50 százalék, illetve 41 százalék az iOS 12-t és 9 százalék a régebbi változatokat illetően. A telepítési kedv nagyjából megegyezik a tavalyi, iOS 12-nél tapasztalttal, bár az iOS 12 valamivel kevesebb idő alatt érte el az 55 százalékot.

Apple

Az iOS 13-ra (illetve kiadott alverzióira) frissítők közül többeknek meggyűlt a bajuk az iPhone-jukkal, többféle hiba is jelentkezik az új szoftverrel a készülékeken.

Idén az Apple külön választotta az iOS 13 és az iPadOS letöltésével kapcsolatos adatokat: jelenleg az elmúlt négy év modelljeinek 41 százalékán, illetve az összes aktív iPad 33 százalékán fut már az iPadOS.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg.hu Tech

Van egy nem is olyan kis gond az iOS 13-mal

Aggasztó biztonsági problémára derült fény az Apple új operációs rendszerében, de van, aki szerint már a korábbi verziókban is megtalálható a hiba.