szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Meg pártatlan ítélkezést. Az illetékes bizottság tagjai támogatták Senyei György Barnát.

Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága támogatásáról biztosította Senyei György Barna kinevezését az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki posztjára pénteki ülésén.

Senyei György Barna az erről szóló döntés előtti meghallgatásán hangsúlyozta:

békét és rendet szeretne az igazságszolgáltatásban, hogy az teljesíthesse alkotmányos kötelezettségét, a magas színvonalú, időszerű és pártatlan ítélkezést.

Az OBH és az Országos Bírói Tanács (OBT) viszonyáról szólva elmondta, elsődleges célja a feszültség megszüntetése, hiszen a két intézmény nem ellenfele egymásnak. A jelölt fontosnak tartja azt is, hogy a jelenleg 11 taggal működő OBT kiegészüljön a törvényben előírt 15-ös létszámra.

Senyei megfogalmazása szerint az OBH és az OBT ellentéte az utóbbi időben "neurotizálta" a bírói szervezetet és tematizálta a közvéleményt. Ennek véget kell vetni. Az lenne a kívánatos, ha a jövőben a bírósági hírek az egyes ügyekről és ítéletekről szólnának, nem másról. "Az ügyekre koncentráljunk!" – mondta a jelölt, aki szerint az a jó, ha a közvélemény azt se tudja, ki az OBH és az OBT elnöke.

Senyei a bírói képzésben és előmenetelben nagyobb hangsúlyt adna az ítélkezési tapasztalatnak, rutinnak. Fontosak az elméleti alapok, de a gyakorlat jelentőségét helyre kell állítani – jegyezte meg. A bírók kirendelését olyan szükséges rossznak tartja, amelyet lehetőleg kerülni kell.

Az időszerűséggel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az ügyek 80-95 százaléka egy éven belül befejeződik Vannak azonban olyan eljárások – folytatta –, melyek megalapozott eldöntéséhez idő kell, különben hatályon kívül helyezés, megismételt eljárás és az ügy újabb jelentős elhúzódása következhet. Az időszerűség és a megalapozottság között meg kell találni a helyes összhangot – fűzte hozzá.

Senyei képviselői kérdésre reagálva elhárította, hogy minősítse elődje, Handó Tünde munkáját. Azt azonban hangsúlyozta, hogy "kerülendő" a bírósági vezetői pályázatok eredménytelenné nyilvánítása.

Egy másik képviselői kérdésre válaszolva megjegyezte: fontos, hogy az emberek megismerjék a bíróságokat, de az is, hogy tiszteljék. Az eddigi publicitás szerint felülvizsgálandó például az, hogy szükséges-e fesztiválokon bírósági standokat fenntartani – mondta.

Senyei György Barna OBH-elnöki kinevezését az igazságügyi bizottság tíz tagja támogatta, egyedül a DK képviselője tartózkodott a szavazáson. Az OBH első elnökét, Handó Tündét 2011 végén nevezte ki az Országgyűlés kilenc évre, majd idén ősszel mandátumának lejárta előtt alkotmánybíróvá választotta.

Senyei György Barnát, a Fővárosi Ítélőtábla polgári-gazdasági szakos megbízott tanácselnökét hétfőn javasolta Áder János köztársasági elnök az OBH élére, szerdán pedig az OBT egyhangúlag támogatta kinevezését. Az OBH az országos bírósági igazgatás központi szerve. Az OBT törvény szerint 15, a bírák által választott taggal működik, és egyik feladata az OBH ellenőrzése.

Pálmai Erika Itthon

Fegyelmi jár, ha kényes kérdést tesz fel a bíró?

Fegyelmi eljárást kezdeményeztek a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája ellen, amiért az Európai Bírósághoz fordult – értesült a hvg.hu. A Fővárosi Törvényszék elnöke szerint Vasvári Csaba a nem releváns kérdései feltételével megsértette a bírói hivatás tekintélyét. Varga Judit igazságügyi miniszer viszont már barátkozik az OBT-vel.