szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Jövőre mutatják be, 200 kilométer hatótávú lesz egy feltöltéssel.

A Zetta – aminek teljes neve „Zero Emission Terra Transport Asset” – egy mikroautó, egyben az első orosz elektromos kocsi, ami hamarosan megkaphatja a forgalmazáshoz szükséges engedélyeket – írja az intellinews.com angol nyelvű orosz üzleti lap.

A kocsi ára a várakozások szerint 6300 euró körül alakulhat majd, ami jelenleg 2 millió forint körüli összeget jelent. Ha ez igaz, és mellétennénk még a 1,5 millió forintos magyar állami támogatást, amelyet elektromos autókra lehet kapni, majdhogynem kinulláznánk a kocsi árát. (Persze mindez túl jól hangzik, és nincs is így, mert a magyar támogatás is a kocsi árának maximum 21 százaléka lehet.)

A járművet egy Togliattiban működő gyártó készíti, és négy elektromotor hajtja, amelyek a kerékagyakban kapnak helyet. 120 km/h-s tempóra lesz képes az apróság, a motorok névleges teljesítménye 46 lóerő, de maximális rendszer-teljesítményként 97 lóerőt lehet kihozni belőle, ha szükséges.

Mint látni többféle variációt készítettek.

A felépítmény a gyártó szerint annyira egyszerű a négy agymotor miatt, hogy emiatt lehet igazán olcsó a termék. Azt mondják, hiba esetén egész egyszerűen a kerék cseréjével – amelyben az elektromos motor is van – a szervizelést is meg lehet oldani. Egy-egy ilyen motor a kerékkel együtt összesen 17 kilogrammot nyom.

A kocsi 10 kWh-s akkumulátort kap, amivel nagyjából 200 kilométert lehet majd autózni.  Az akkumulátort az oroszok is egy kínai gyártótól veszik. A kocsi tényleg egy városba való közlekedési eszköz, mert alig 3 méter hosszú, 1,4 méter széles és 1,7 méter magas.

Meglátjuk, mi lesz ténylegesen belőle, de a gyártó az első évre 15 ezer darabos gyártást tervez.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.