szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Falus András szerint ha hirtelen nagyon sok ember betegszik meg, akkor borzalmas döntések elé állnak az orvosok.

Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Friss cikkek a témában

Nem kell okosabbnak lenni, mint a járványügyi szakemberek – üzente újságíróknak az operatív törzs vasárnapi sajtótájékoztatóján Kovács Zoltán államtitkár. A kormányszóvivő azt is hozzátette, hogy mindenkit a protokoll szerint tesztelnek, az viszont kiderült, hogy a koronavírus első magyar áldozata halála előtt a Jahn Ferenc kórházban feküdt, ami miatt több egészségügyi dolgozót is karanténba kellett helyezni.

Falus András, immunológus szakértő, Széchenyi-díjas tudós, a SOTE Genetikai Sejt- és Immunbiológiai Intézetének igazgatója a 444.hu-nak most azt nyilatkozta: sokkal több tesztre van szükség, ami véleménye szerint csak szervezés kérdése. A technológia a 80-as évek óta elterjedt, olcsó és egyszerű, egyetemén a diákok is el tudják végezni.

Elmondása szerint Magyarországon legalább száz laboratórium alkalmas technikailag a vizsgálat elvégzésére. Ugyanakkor ahhoz, hogy egy teszteredménynek terápiás következményei is legyenek - azaz elkezdődjön az orvosi ellátás - szükséges, hogy a tesztet elvégző laboratóriumnak megfelelő akkreditációja legyen, hiszen itt egy orvosi diagnózis kiadásáról van szó. Falus tudomása szerint legalább 20-30 ilyen laboratórium van Magyarországon.

Szerinte nagyon fontos lenne a betegekkel kapcsolatban állt személyek gyors szűrése, és azokéi is, akik olyan földrajzi területekről érkeztek, ahol rendkívül sok megbetegedés történt. Hivatalosan most csak azokat szűrik most Magyarországon, akik kontaktok voltak és tüneteik is vannak. Falus András figyelmeztetett, hogy a fertőzöttek és a megbetegítettek közül az előbbiek jóval többen vannak. A járvány lassításához nem elég csak a megbetegítettek szűrése, mert a fertőzötteket is izolálni kell.

Falus szerint a legfontosabb, amit tehetünk, hogy lassítjuk a vírus terjedését, mert csak úgy lehet elkerülni, hogy az ellátórendszer összeomoljon.

Ha hirtelen nagyon sok ember betegszik meg, akkor "borzalmas döntések elé állnak az orvosok", mert nincs annyi lélegeztető gép, mint amennyire szükség volna az összes beteg életben tartásához – tette hozzá.

Minél több fertőzöttet sikerül izolálni, annál jobbak az esélyek arra, hogy ezt a forgatókönyvet elkerüljük, mert a vírus terjedésének csúcspontja kevésbé lesz kiugró, hiszen a lassításával egyszerre kevesebb ember betegszik meg. A szakember úgy látja, hogy a szervezetlenség egyelőre rengeteg gócpontot hagy izolálás nélkül, ami infektológiai és nem politikai kérdés.

A szakmai modellek szerinte Magyarországon egy hét múlva 1-2 ezer, két hét múlva 40-50 ezer fertőzött lesz. Úgy látja, a fertőzötteket legalább az otthonaikban izolálni kell, különben nagy baj lesz. A kiszűrésükhöz viszont több labor kell.

"Ez most abszolút vészhelyzet" - figyelmeztetett.

hvg.hu Itthon

A Jahn Ferenc kórházban kezelték a koronavírus miatt elhunyt beteget

Sajtótájékoztatót tartott a koronavírus elleni védekezéssel megbízott operatív törzs. Kiskunhalason épül fel a mobil járványkórház, Pintér Sándor belügyminiszter önkéntes karanténban van, a Magyar Orvosi Kamara javaslatait pedig politikai akciónak tartják.