szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Átszervezi a Windows fejlesztői csapatát a Microsoft, hogy ezzel ismét az operációs rendszert állítsa a cég középpontjába.

Valószínűleg nem lövünk nagyon mellé azzal, ha azt mondjuk: 10 emberből 10 mondaná azt, hogy a Microsoftről a Windwos jut az eszébe. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a redmondi cég csak ezzel a termékével foglalkozna. Jó példa erre a Surface Duo, ami egy olyan összecsukható okostelefon lesz, amin Android fut majd.

A redmondi cég vezetése ugyanakkor szeretné, ha ismét a Windows kerülne előtérbe a vállalatnál, ezért a héten néhány igen fontos változtatást hajtottak végre a részleg működésében.

Twitter/Windows Insider

Miután az év elején a Surface fejlesztését irányító Panos Panay került az operációs rendszert fejlesztő részleg élére, most a mögötte álló csapatot tervezi újra a vezetés. Miután két évvel ezelőtt már feldarabolták az egységet – a Windows alapjait fejlesztő csapat átkerült az Azure-ért felelős csapathoz, a másik fele pedig maradt a helyén és a felhasználói élményre koncentrált –, most ismét összegyúrják a szakembereket, hogy mindeki Panay alá tartozzon. Ezzel lényegében visszaállt a régió, jól megszokott rend.

A Thurott.com megszerezte Panay átszervezésről szóló memóját is, amelyből kiderül: néhány mérnök ugyan az Azure-nál marad, de a többiekkel a megbízhatóságra koncentrálnak majd, ami az elmúlt időszak frissítéseit látva talán nem olyan rossz ötlet.

Microsoft 365

A lépést valószínűleg azért is most tette meg a vezetőség, mert a koronavírus-járvány alatt kiderült, nagyon komoly szükség van a stabli és meghízbató operációs rendszerre, hiszen a(z önkéntes) karantén ideje alatt otthonról tanultak és dolgoztak az emberek. A megváltozott helyzetet a Microsoft is felismerte, és úgy kezdte el alakítani a Windows 10X fejlesztését, hogy azzal inkább a laptopokra, ne pedig csak a két kijelzős eszközökre összpontosítsanak.

Panay szerint alapvetően három területre kell összpontosítaniuk. Arra, hogy

  • a Microsofot különleges felhasználói élményt biztosítson,
  • növelni a Windows és a Surface jelenlétét, valamint
  • az iparág vezetőjévé válni.

Hogy mindebből mit sikerül majd megvalósítani, az egyelőre a jövő zenéje. Az viszont biztos, hogy a Windows stabilitásának nemcsak a cég, de a felhasználók is örülhetnek majd.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.