Tetszett a cikk?

A hollywoodi színész egy interjúban a világon uralkodó gyűlöletről beszélt és erről Orbán Viktor jutott az eszébe. Na jó, meg a brazil elnök.

A hollywoodi színészek általában szeretnek a világpolitikában uralkodó állapotokról sarkos kijelentéseket tenni. Nem történt ez másként George Clooney-val sem, bár azt érdemes hozzátenni, hogy a színész felesége Amal Clooney (leánykori nevén Amal Alamuddin) emberi jogokra szakosodott híres jogász, tehát családi vacsorákon azért nagyobb mélységekben is felmerülhetnek ezek a témák.

Clooney az új filmjéről, a december végén a Netflix kínálatába kerülő Midnight Sky című filmről kezdett beszélni az interjú 30. percénél.

A gondolatmenet lényege az volt, hogy a 2049-ben játszódó film által festett állapotoknak megágyazhat az a környezet, ami most uralkodik a világban. A film még a koronavírus-járvány előtt készült, de Clooney szerint akkor is volt elég vacak dolog, amivel a világnak foglalkoznia kellett, például a mindent elárasztó düh és gyűlölet. És itt két példát hoz fel (a gyűlöletre?) a politikusok közül: Jair Bolsonaro brazil és Orbán Viktor magyar miniszterelnököt. Ezzel a magyar párhuzam véget is ér.

A filmben Clooney egy tudóst játszik, aki az Északi-sarkon egy kutatóállomáson dolgozik és valami szörnyűségre kell figyelmeztetnie egy csapat űrhajóst.