Tetszett a cikk?

Több mint hatvan oroszországi városban vonulnak szombaton az utcára azok a tüntetők, akik a múlt vasárnap hazatért és azonnal őrizetbe vett ellenzéki korrupcióellenes blogger, Alekszej Navalnij szabadon bocsátását követelik. A hatóságok és Navalnijék is elszántak: a rendőrség az engedély nélküli tüntetések megakadályozását helyezte kilátásába, az ellenzékiek pedig ellenállást ígérnek. A tapasztalatok alapján komoly összetűzésekre és tömeges letartóztatásokra lehet számítani.

„Mindenesetre szólok, nem tervezem, hogy felakasszam magam, illetve hogy egy kiélezett kanállal felvágjam az ereimet, vagy elvágjam a torkom. Nagyon óvatosan közlekedek a lépcsőn és minden nap megmérem a vérnyomásom, így a hirtelen szívroham is ki van zárva. Pszichológiai és érzelmi szempontból is stabil állapotban vagyok” – írta követőinek a börtönből a legismertebb orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij, aki múlt vasárnap tért vissza Oroszországba Németországból, ahol fél évig lábadozott a tavaly augusztusban Szibériában elszenvedett novicsok-mérgezésből. Így jelezte, mit gondoljanak, ha valamiféle,  Oroszországban megszokott "baleset" érné őt a börtönben.

A felfüggesztett börtönbüntetés szabályainak megsértése miatt 30 napos elzárásra ítélt ellenzéki vezető egy nappal az előtt szólalt meg ismét, hogy szombatra több tucat oroszországi város központjába hívta tüntetni híveit. A demonstrációk mindenhol helyi idő szerint délután két órakor kezdődnek, (Moszkva két órával jár előbb, mint Közép-Európa) s a hatóságok mindent megtesznek, hogy megakadályozzák a tüntetéseket. A koronavírus-járvány miatti gyülekezési tilalomra hivatkozva már pénteken megkezdték a szervezők őrizetbe vételét, orosz források szerint pedig az egyetemeken és a főiskolákon közölték a hallgatókkal, kirúgják őket, ha részt vesznek a Navalnij szabadon bocsátását követelő megmozdulásokon.

A tüntetőknek új lendületet adhat Navalnij legújabb leleplező videója: a kedd este közzétett, közel kétórás filmben bemutatja a nézőknek az állítólag a Vlagyimir Putyin orosz államfő tulajdonában lévő fekete-tengeri óriáspalotát és a közelében lévő egyéb épületeket – templomot, borüzemet, teaházat, vendégházakat, illetve egy földalatti jégkorong-pályát – amelyek legalább 100 milliárd rubelbe, azaz 400 milliárd forintnyi összegbe kerültek.

Ellenzék lendületben

Bár a már több mint 50 milliószor megtekintett Navalnij-videó valószínűleg növeli az orosz ellenzék népszerűségét, a közvélemény-kutatások szerint Navalnij támogatottsága meglehetősen alacsony, még a hatalomtól független Levada Központ is 3-4 százalékos támogatottságot mért Navalnijnak. Az ellenzéki politikus munkatársai ugyanakkor azt hangsúlyozzák, a felmérések megtévesztőek és azzal érvelnek, hogy Navalnij – mindenféle médiatámogatás nélkül – a 2013-as moszkvai polgármester választáson például a voksok 27 százalékát szerezte meg. Az akkori eredmény annyira megdöbbentette a hatalmat, hogy azóta nem is engedik Navalnijt indulni a választáson: állítólagos gazdasági bűncselekmények miatt felfüggesztett börtönbüntetést kapott, s így a törvények szerint nem indulhat választott tisztségekért.

Putyin és szövetségesei igyekeznek úgy tenni, mintha Navalnij egyáltalán nem jelentene veszélyt a Kreml urára, s eddig azt is sikerült elkerülniük, hogy akár egyszer nyilvánosan kiejtsék az ellenzéki nevét. Amikor Navalnijról kérdezik Putyint, az orosz elnök „arról a személyről” egy „bloggerről”, az utóbbi időben pedig a „berlini páciensről” beszél, s azt ismételgeti, hogy Navalnij az amerikai és a brit titkosszolgálatok embere.  

Közben azért tudják, hogy Putyin két évtizede tartó országlása idején egyszer sem kellett ilyen komoly belső ellenféllel szembenézni: erre utal az is, hogy a Bloomberg amerikai hírportál szerint az orosz hatóságok 13 és fél éves büntetést akarnak kiróni rá, hogy ezzel vegyék elejét az ellenzéki mozgalom térnyerésének.