Szerző: Hlács Ferenc

2018. április 25. 14:49

Fogyókúrás Windows 10 verzió érkezik

A Windows 10 Lean kiadás 16 gigabájt belső tárhellyel is kényelmesen boldogul majd, olcsó tableteken, notebookon találhat otthonra.

Új Windows SKU bukkant fel a vadonban, amely részben a Windows 10 S koncepcióját hivatott kiváltani, illetve valamelyest újragondolt formában tovább vinni. A Windows 10 Lean névre hallgató rendszer a Windows Redstone 5 verziójához tartozó legfrissebb Insider Preview kiadás (17650) telepítőjében jelent meg, ahol az ismert Home és Pro kiadások mellett már maga is elérhető telepítési opcióként.

A rendszerből egy sor komponens hiányzik, többek között az asztali háttérképek, a rendszerleíró adatbázis szerkesztője és az Microsoft Management Console is. Az újítást az elsők között felfedező, Lucan néven futó Twitter felhasználó arról számolt be, a fentiek lenyesésével a Microsoft 2 gigabájttal tudta karcsúsítani a szoftvert a Windows 10 Próhoz képest. A The Verge-nek nyilatkozó, a projekthez közel álló források szerint a fogyókúrára fogott rendszer kifejezetten az olcsó notebookokat és táblagépeket célozza majd, hogy akár 16 gigabájt belső tárhely mellett is maradjon elég hely a későbbi frissítéseknek.

win10lean

A Windows 10 S legfontosabb ismérve, hogy az csak UWP alkalmazások futtatására képes - a Microsoft itt nem eszközölt ilyen megkötéseket, a Lean kiadáson egyaránt futtathatók a Store-ból letöltött, illetve a klasszikus Win32-es szoftverek. Ez fontos különbség, hiszen az S kiadást sok kritika érte az UWP exkluzivitás miatt, főleg miután a Microsoft Store nem dúskál a minőségi tartalmakban. A választék kiszélesítésén persze a cég folyamatosan dolgozik, legutóbbi lépése a progresszív webappok behúzása volt az alkalmazásboltba - igaz, ez végső soron épp az UWP platformot lehetetlenítheti el.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A Microsoft idő közben alaposan visszatekerte a Windows 10 S-re vonatkozó ambícióit, jelen állás szerint a 1803-as frissítésben gyúrja azt át a cég, külön variáns helyett opcióként, "S módként" kerül majd be a Windows több kiadásába, beleértve a Home, az Education és a Pro verziókat is. Erre ugyanakkor még egy kicsit várnunk kell, a 1803 megjelenését ugyanis a cég egy utolsó percben talált hiba miatt elnapolta.

Az eredeti elképzelés szerint a Windows 10 S, miután csak auditált alkalmazásokat futtatott volna, lényegesen hatékonyabbá tette volna a rendszert, gyorsabb működést és hosszabb akkus üzemidőt eredményezve - akkor a cég úgy gondolkodott, ez nem csak az olcsó, de a drágább modelleken is népszerűvé teheti a kiadást. Gyorsan bebizonyosodott hogy az Store-kötöttség nem túl vonzó a felhasználók szemében, így a cég is kénytelen volt visszakozni, ugyanakkor a Lean kiadás, legalább az olcsó modelleken, ilyen jellegű kompromisszumok nélkül töltheti ki a keletkezett űrt. Persze azért ahogy fentebb láttuk a Lean is hozza a maga kompromisszumait, ugyanakkor a regedit hiányát vélhetően többen nézik majd el, mint a Win32-es appokét.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról