Szerző: Asztalos Olivér

2018. augusztus 17. 13:53

Nvidia: csodás negyedév visszafogott várakozásokkal

Nem tud megállni a növekedésben az Nvidia. A chiptervező ismét egy hibátlan negyedévet tett le az asztalra, és bár a következő negyedévre szerényebb növekedés várható, egy jó darabig még szinte biztosan hízni fog a vállalat.

Egy újabb elképesztő negyedévről adott hírt az Nvidia. A Santa Clara-i vállalat 3,12 milliárd dolláros forgalmat bonyolított, amely mintegy 40 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbit. Ezzel párhuzamosan a profit is durván megszaladt, az egy évvel korábbi 583 milliós nyereséget 89(!) százalékkal tetézte a cég, a mutató így végül 1,1 milliárd dolláron állt meg, nem sokkal elmaradva az előző negyedévben elért rekordtól. A borzasztóan erős számok hátterében a töretlen növekedés áll, a vállalat ugyanis immár sokadszorra tudta egyazon negyedéven belül növelni összes divíziójának forgalmát, most kollektívan épp 50(!) százalékkal. Lássuk a részleteket!

A kiugró sarokszámoknál talán kevésbé meglepő, hogy a bő 3 milliárdos forgalom 85 százalékért a diszkrét GPU-k felelnek, és csupán a maradék 467 millió dollár származik rendszerchipekből, azaz a Tegrákból. A grafikus processzorok keresletének oroszlánrésze továbbra is a gamingnek, vagyis a GeForce termékeknek köszönhető. A PC-s videokártyákból összesen 1,8 milliárd dollár folyt be, amely hatalmas, 52 százalékos növekedést jelent egy évvel ezelőtthöz képest. Az Nvidia szerint a GeForce termékekre az összes fronton nőtt a kereslet, vagyis az asztali PC-kbe és a notebookokba szánt kártyákból egyaránt több fogyott. A cég kiemelte, hogy a vékony gamer laptopokra kiugróan nőtt a kereslet, hála Max-Q fejlesztésnek. Bár a konferenciahíváson erről nem esett szó, immár nyílt titok, hogy hetek belül jön a következő GeForce generáció, amely jó esetben tovább növeli majd a már amúgy is igen erős forgalmat.

nvhunag

Bár kisebb mértékben, de növekedtek a munkaállomásokba szánt Quadro kártyák eladásai is, az előző évhez viszonyítva közel 20 százalékkal, 281 millióra nőtt a professzionális termékekből származó bevétel. Az Nvidia márciusban mutatta be a Quadro GV100 kártyát, amely eladásait már tartalmazza a negyedév. Ezzel szembe a vadiúj, pár napja leleplezett RTX generáció esetleges sikere majd csak valamikor a jövő év elején tükröződhet a pénzügyi eredményekben, hisz a Turing mikroarchitektúrára épülő kártyák forgalmazása valamikor az utolsó negyedévben kezdődik. Az Nvidia megjegyezte, hogy Quadrókat a high-end valós idejű renderelés, a különféle szimulációs alkalmazások, illetve az AI és a professzionális VR hajtja.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A legdurvább gyarapodást most is az adatközpontokba szánt termékek, azaz a Tesla kártyák produkálták. Az ebből származó bevétel 83(!) százalékkal nőtt, 416-ról 760 millióra felrántva a befolyt összeget, amely természetesen új rekordnak számít. Még megdöbbentőbb a divízió fejlődése, ha megnézzük az előző néhány negyedévvel összevetve: 72-151-416-760 millió dollár az adatközpontos bevétel, tehát pár év alatt kvázi nulláról sikerült egy gigantikus új üzletágat létrehozni, ráadásul ez nem is tűnik lufinak, a hosszú távú kereslet már most borítékolható.

nv_quarterlyA Teslákkal tehát egyre vastagodik az Nvidia második lába, amennyiben pedig hasonló ütemű lesz a növekedés, akkor pár éven belül az adatközpontos kártyák akár a GeForce-okat is beérhetik. A nagy (hyperscale) adatközpontok fejlesztési ütemét nézve erre reális esély mutatkozik, azzal párhuzamosan, hogy a cégnek egész egyszerűen nincs kihívója ezen a piacon, az Intel Xeon Phi kifulladásával és az AMD bukdácsolásával egyedül maradt a hihetetlen igényeket kiszolgálni. Ezt támasztja alá, hogy a cég szerint a partnerek vevők az újabb Teslára, a pár hónapja bejelentett 32 gigabájtos V100-at már az összes nagy gyártó adaptálta, köztük a HPE, az IBM, a Lenovo, illetve a Cray és a Supermicro is.

Végül, de nem utolsó sorban az autós fejlesztések értékesítését is részletezte az Nvidia, ahol szerényebb növekedés mutatkozott. Az előző év hasonló időszakához képest 13 százalékkal 161 millió dollárra tudott emelkedni a részleg bevétele. A vállalat ezzel a részleggel inkább hosszabb távon számol, továbbra is következő évtized elejére, 2021-2022 környékére datálja a robbanást. Az Nvidia a jelenlegi forgalom nagy részét generáló infotainment megoldásokról fokozatosan helyezi át erőforrásait az önvezető platformra.

Köddé váltak a bányászok

Amilyen hirtelen jött, nagyjából olyan hirtelen tűnt el a bányászláz az Nvidia szerint. A cég a negyedév előtt még körülbelül 100 millió dolláros forgalomra számított a bányászoknak szánt GPU-kból, ám ennek végül kevesebb mint ötöde, mindössze 18 millió dollár folyt be a kasszába. Az Nvidiát vezető Jensen Huang nem kertelt, az egyik elemzői kérdésre válaszolva elmondta, hogy a jövőben erről a piacról kereken nulla forgalomra számítanak, vagyis a videokártyapiacot többször alaposan a feje tetejére fordító kriptomániának ezennel gyakorlatilag vége. A tőzsdének ez elég is volt ahhoz, hogy nagyjából 5 százalékkal leértékelje az Nvidia papírjait, amely a már tartó negyedévben 3,25 miliárdos (+-2%) forgalomra, valamint 23 százalékos növekedésre számít.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról