Újabb rekordokat dönthetnek az idei évi iPhone modellek – legalábbis ezt mutatja a Foxconn teljesítménye

HusztiD 2018.10.19. 12:55 Egyéb, iPhone 1 db 168

iphonexr

Mivel szeptember végével hivatalosan is véget ért a harmadik negyedév, így ennek megfelelően érkeznek a különféle pénzügyi beszámolók. Ezúttal az Apple egyik legnagyobb partnere, a Foxconn számolt be arról, hogy miképp teljesített az elmúlt három hónap folyamán.

A hivatalos információk szerint a gyártó szeptemberben 30 százalékos bevételnövekedést tapasztalt. Ugyan újabb rekord negyedévet nem értek el, de történelmük során ez volt a második legjobb harmadik negyedéves teljesítmény, hiszen összesen 18,8 milliárd dollárra hízott a bevételük. Konkrét számokra ugyan nem lehet következtetni, de mivel ilyen jól zárták az elmúlt hónapokat, így feltehetően az Apple is hasonlóképp produkálhatott, lévén, hogy ők a legnagyobb partnerei a Foxconnak.

Ha már Apple, akkor hivatalosan november elsején derül ki, hogy miként teljesített kedvenc kaliforniai vállalatunk. Az eddigi felmérések alapján jól fogytak a megjelenést követő napokban az új iPhone modellek, de hogy hosszabb távon is tudják-e tartani eme tempót, az csak szűk két hét múlva derül ki.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. pesszi - 2018.10.19. 21:17

    persze mert annival dragabbak a telok, ez az egesz egy nagy kamu

Szólj hozzá Te is!