Egymilliárdos adóssága miatt csődöt jelent az Országos Roma Önkormányzat

2017.06.28. 12:14 Módosítva: 2017.06.28. 12:14

Közel egymilliárd forintos adóssága miatt azonnali csődöt jelent az Országos Roma Önkormányzat – közölte a RomNet. A RomNet úgy tudja, egy független könyvvizsgáló cég 2011-ig visszamenőleg egy átfogó pénzügyi ellenőrzést végzett a roma szervezetnél, és a 2016-os évre vonatkozóan olyan mértékű szabálytalanságokat és adósságokat tárt fel, ami miatt az ORÖ működésképtelenné vált.

A tetemes adósság annak ellenére áll fenn az önkormányzatnál, hogy a Híd a munka világába nevű botrányprogram 1,6 milliárd forintos adósságából a kormány 1,3 milliárd forintot tavaly karácsonykor elengedett, és a maradék 300 millió forintra pedig egy havi 7 millió forintos törlesztő részlettel részletfizetési megállapodást kötöttek.

Múlt héten, az Országgyűlés rendkívül ülésnapján Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Teleki László szocialista képviselő kérdésére válaszolva arról beszélt, hogy az ORÖ eddig határidőre és rendszeresen fizette a részleteket, és a futamidő végén, 2017 decemberében kell a hiányzó összeget egy összegben visszafizetniük. A maradék összeget, a 300 millió forintot, a Híd a munka világába projekt keretében a Naphegy téri Gellérthegy utcában vett ingatlan megvásárlásával fedezné a kormány. Az adás-vétel úgy tudjuk eddig azért nem jött össze, mert az Emberi Erőforrások Minisztériumának belső vizsgálat szerint jelentősen túlárazva vette meg az ORÖ a budai 450 négyzetméteres ingatlant 205 millió forint + áfa áron, és az értékbecslés és a vételár közötti különbség maximum 5 százalék eltérés lehet.

Balogh János csütörtökön 12 órára egy rendkívüli tájékoztatóra hívta össze az Országos Roma Önkormányzat mind a 46 képviselőjét a szervezet Dohány utcai székházába. A Romnet szerint azért, mert a könyvvizsgáló által feltárt, összesen 930 millió forintos adósság miatt az önkormányzat fizetésképtelenné vált, és az elnök a hivatalvezetővel bejelenti a csődöt.

A RomNet korábban többször is írt arról, hogy Hegedüs István leváltásával Farkas Flórián korábbi elnök, romaügyi miniszterelnöki biztos szándéka az volt, hogy feloszlassa az ORÖ-t, és ezért bízta rá a Lungo Dromos képviselők tiltakozása ellenére az elnöki tisztséget a baloldali kötődésű MCF elnökére, Balogh Jánosra.

A RomNet tavaly februárban és márciusban nyilvánosságra hozott olyan hangfelvételeket is, amik Farkas Flórián és Balogh János is az ORÖ csődjéről, illetve a testület feloszlatásáról beszélnek. Hegedüs Istvánt többször próbálták elmozdítani elnöki tisztségéből, végül 2016 februárjában maga mondott le megbízatásáról. Farkas Flórián javaslatára pedig 2016. február 26-án Balogh Jánost megválasztották elnöknek. Hegedüs István lemondása után az új elnökség megbízatását azzal kezdte, hogy február elsejei, visszamenőleges hatállyal megbízási szerződéseket kötöttek a puccsot támogató képviselőkkel havi 200, 250, majd 450 ezer forintos összeggel, mely miatt az Nemzeti Adó és Vámhivatal nyomozói költségvetési csalás gyanújával nyomozást folytatnak. Ebben az ügyben a hatóság a RomNet főszerkesztőjét is kihallgatta tanúként.

A Nemzeti Választási Bizottság korábbi közlése szerint abban az esetben, ha az Országos Roma Önkormányzat feloszlatja önmagát, akkor időközi választás kell kiírni, de a választás költségeit a szervezetnek kell állnia, amely közel egymilliárd forint is lehet. Viszont ha csődöt jelent a szervezet, akkor egy pénzügyi gondnok felügyelete mellett tovább működik a hivatal, hogy törvényben meghatározott alapfeladatait el tudja látni.